2023.10.08. 19:55
Közös tornával hangoltak a Családi Egészségnapra Szolnokon – videóval
Immáron 11 éve szervezik meg a Családi Egészségnapot Szolnokon, mostanra pedig már a város egyik fontos rendezvénye lett. Vasárnap a Tiszaligeti Sportcsarnok adott otthont az eseménynek, melyen szűrővizsgálatokkal, egészségügyi tanácsadásokkal, valamint szórakoztató és sport programokkal ösztönözték a résztvevőket az egészséges életmódra.
Kovács Mónika szervező, gyógytornász ébresztő tornával köszöntötte a részvevőket
Fotó: Nagy Balázs
Több mint egy évtizedes múltra tekinthet vissza a rendezvény, melynek vasárnapi megnyitóján Szalay Ferenc polgármester köszöntötte a jelenlévőket.
– Nagy örömmel látom, hogy ilyen sokan látogattak el az idei Családi Egészségnapra – fogalmazott a polgármester.
Itt most mindannyiunkért együtt dolgoznak a szakemberek, de azt mi magunk is tartsuk szem előtt, hogy nem csak az ilyen események alkalmával kell figyelnünk az egészségünkre. Azt ugyanis egy egész életen át óvnunk kell, amire az év minden napján vigyáznunk kell.
A vizsgálatokon mindenki térítésmentesen vehetett részt, a szűréseket a Jász-Nagykun Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet, valamint a Szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézet szakemberei végezték a nap folyamán.
A Tiszaligeti Sportcsarnok előterében többek között lehetőség volt szív és érrendszeri betegségek rizikótényezőinek szűrésére, de dietetikai és életmód tanácsadást is tartottak. A Ciki a cigi! kampány keretében a dohányosok rizikószűrését követően tanácsadással is segítették az érintetteket.
– Minden esztendőben arra próbáljuk ösztönözni a szolnokiakat, hogy figyeljenek az egészségükre – mondta Kovács Mónika szervező, az önkormányzat munkatársa.
– Bár még mindig leginkább az idősek élnek a rendezvény kínálta lehetőséggel, mégis évről évre azt tapasztaljuk, hogy a fiatalabbak is egyre többet foglalkoznak a témával.
A program népszerűségét alátámasztotta a sok érdeklődő is, akik rákszűrésen, csontsűrűség, hallás- és látásélesség vizsgálaton, mozgásszervi szűrésen és gyógytorna tanácsadáson, masszázson, valamint mentálhigiénés tanácsadáson is részt vehettek.
Családi Egészségnap Szolnokon
Fotók: Nagy Balázs
Szoljon podcast
- Húszéves a vármegyei vakok- és gyengénlátók egyesülete, gálaműsorral ünnepelnek
- Morzsi végre mesés életet él: saját medencéje van a lakótelep kedvencének – galériával, videóval
- „Élettelen testet” emeltek a csónakba a vízirendőrök a Holt-Tiszán – galériával, videóval
- A Szolnoki Gulyásfesztivál örökös zsűritagjává választották a szolnoki polgármestert – videóval
- Lisztérzékenység: ez lehet a legújabb népbetegség?