Szélsőségek

Az áprilisra mondják, hogy szeszélyes, de most a szeptember is alaposan megviccel, ha úgy tetszik próbára tesz minket. Az első hét hőségriasztással indult. Az iskolákban és persze a legtöbb intézményben zakatoltak a légkondicionálók, tárt kapukkal várták a fagyizók a hűsölni vágyókat. Aztán kettőt pislantottunk és az elmúlt hétvégén akadtak olyanok, akik feltekerték a fűtésszabályozó gombokat, de legalább is elővették a(z) (eső)kabátokat és a meleg takarókat. Néhány nap alatt közel húsz fokot csökkent a hőmérséklet.

Néhány nappal ezelőtt még kihasználtuk a hosszan kitartó nyarat. Önfeledten nyaltuk a hűsítő fagylaltot, kortyoltuk a hideg limonádét. Nem is nagyon lehetett máshogy elviselni a szeptemberi kánikulát. Igazából kicsit már morgolódtunk is a szeptemberi hőség miatt. Aztán gyorsan fordult a világ, a torkunkon a hideg italok és nyalánkság helyett a köhögés gurgulázik. És a kinti hőmérő higanyszála helyett a lázmérőben fut magasra a piros csík. A ránk szakadt esős, hűvös idő alaposan berobbantotta az orrfújást, a torokkaparást.

S szinte az is, mintha tegnap lett volna, hogy rekord alacsony vízállásokat mértek a szakemberek. Most meg tessék, rémisztő mértékű árvizekkel kell dacolni szerte az országban. Még mindig a hetek óta tartó aszály hatása alatt vagyunk, s szinte fel sem fogjuk a hömpölygő árhullámról szóló, ránk zúduló híreket. Reménykedünk, hogy ne legyen nagy baj.

Szélsőségek. Ez jut eszembe minderről. És az, hogy a helyzet bizony embert próbáló. A természet megdolgoztat minket, az bizonyos. S az maradhat talpon, aki alkalmazkodni tud!