Füzetnyitogató

Igen, igen, tudom, pár héttel ezelőtt azért „panaszkodtam", mert nyűglődtem az iskola miatt. Mármint nem(csak) én, főleg az elcsigázott porontyaim várták az utolsó csengőszót. Ami, mintha tegnap lett volna. De most tényleg, csak én érzem úgy, hogy kétszer gyorsabban forog az idő kereke, mint korábban? Még ki sem húztuk a lábunkat a hűsítő tó (vagy folyó) vizéből, már ott lengedezik felettem a csengő vagy inkább egy méretes kolomp, ami újra és újra megszólal az ember lányának fejében: bizony, közeledik az iskola.

Nos, töredelmesen bevallom: egy cseppet sem várom. Egészen pontosan az odáig vezető utat kerülném ki, ha tehetném. De nem tudom, mert folyton belebotlom a megszámlálhatatlan pár tornacipőben, amiket természetesen egytől egyig kinőttek a drága gyermekek. És lépteim előtt hevernek a végre kisuvickolt iskolatáskák, tornazsákok. A minap már a sok bekezdéses tanszerlistát is bogarásztam, igyekeztem rendszerezni a gondolatokat, na meg a füzetvonalazásokat, -csíkozásokat, -számozásokat és méretezéseket a fejemben.

És nagyon megörültem, amikor elfekvő ceruza-, füzet- és vinyettakészletekre bukkantam egy fiókban. Fantáziám ugyanis határtalan, rafináltan varázsolok az egyszínű borítójú füzetből focilabdás-, autós- vagy éppen unikornisos irkát. A gyerek is boldog lesz és én is nyugodt maradok, ahogy a pénztárcám is. No persze, nincsenek illúzióim, lesz bőven családi kiadásunk a becsengetésig. Kolléganőm is utánajárt, cikkéből kiderül: hatalmas a kínálat a tanszerpiacon, a döntésnek csak a pénztárca szab határt.