Ecseki Nándor egy labdára éhes párost szeretne látni az olimpián

A Madarász Dórával való közös munkáról és az olimpiai felkészülésről kérdeztük a zagyvarékasi születésű sportolót, Ecseki Nándort, de természetesen kíváncsiak voltunk a párizsi esélylatolgatásra is.

– Napjainkban Madarász Dórával cseng a legjobban a neve. Mi a története ennek a vegyes párosnak?

– A 2021-es houstoni világbajnokság volt az első közös nagy versenyünk, az azt megelőző nyáron kezdtünk el együtt játszani. Már az első nemzetközi tornán másodikok lettünk, ami egy nagyon erős kezdőlöket volt. Majd a houstoni vb-n jött egy kisebb hullámvölgy. Azt hittük, hogy minden olyan könnyen fog menni, mint az első versenyen, de az a torna sajnos nem sikerült jól. Ezután azonban a 2022-es év ismét fölfele ívelő pályát mutatott, amikor is a müncheni Európa-bajnokságon a legjobb nyolcba kerültünk. Majd 2023 után az idén pedig az eddigi legmagasabb pontjára jutott az együttműködésünk. 

– Vegyes párosban kvótát szereztek a párizsi olimpiára, hogyan sikerült kivívni az indulási jogot?

– A nyári játékok előtt egy év állt a rendelkezésünkre, hogy megszerezzük a kvótát, az ebben az időszakban elért versenyeredmények, valamint a megszerzett pontok számítottak a végelszámolásnál. Szerencsések voltunk, hogy az Európa Játékok még beleszámított ebbe az időszakba, hiszen a megszerzett egységeink körülbelül egyharmadát az ott kapott pontok teszik ki. 

– Volt olyan verseny a naptárban, ahonnan egyenes ágon is kijuthattak volna Párizsba?

– Idén április elején rendeztek egy világselejtezőt, azonban úgy láttuk, hogy itt kevés esélyünk lenne megszerezni a kvótát, így nem is erre a versenyre csúcsosodott ki a felkészülési időszak. Sokkal inkább folyamatosan jó teljesítményt nyújtva szerettünk volna kijutni, és bejöttek a számításaink. Ehhez rengeteg versenyre kell elutazunk, hogy minél több pontot gyűjtsünk, de az elmúlt egy évben talán két olyan hét volt, amikor nem álltunk kijutó helyen. Ennek ellenére ez egy nagyon stresszes, rengeteg utazással, mentális, valamint fizikai fáradtsággal járó időszak volt.

– Volt, aki segíteni tudott átvészelni ezt a periódust?

– Szudi Ádámmal beszélgettem sokat, leginkább arról, hogy ő hogyan élte meg a kijutást az előző, tokiói olimpiára. Nagyon hasznos tanácsokat adott, és úgy gondolom, hogy  aki ezt nem csinálta már végig legalább egyszer, az nagyon nehezen tudja elképzelni, hogy a folyamatos stressz, a számolgatás, a versenyek betervezése a naptárba mennyire kimerítő munka, de határozottan állítom, hogy megérte.

– Számos sikert értek el Szudi Ádámmal, akivel jelenleg is együtt játszanak férfi párosban. Mióta ismerik egymást?

– A szolnoki Jászkun Volán SC-ben találkoztunk először, valamint mindketten a Kassai Úti Általános Iskolába jártunk. Valóban rengeteg szép eredményt értünk el, és nagyon remélem, hogy még folytatódni fog ez a lista, mert a mai napig minden héten szoktunk együtt edzeni.

– Laikusként imponáló lehet a sok különleges helyszín, amelyeket a versenyzés során meglátogatnak. Mennyi idejük van kikapcsolódni a tornák alatt, vagy ilyenkor csak az asztaliteniszen van a fókusz?

– Ez az a dolog, amiben a legtöbbet változtam az utóbbi időben. Ha mondjuk egy évvel ezelőtt kapom meg ezt a kérdést, akkor azt mondtam volna, hogy ha elutazunk egy versenyre, akkor amíg ott tartózkodom, csak és kizárólag a pingpongra koncentrálok, semmi más nem létezik. Szerencsére ez mostanra már nem így van, a januári, indiai versenyen például a terem épp az óceán mellett volt, és előfordult, hogy a pihenőidőmben lesétáltunk a partra. Persze teljesen nem tudok és nem is lehet kikapcsolni, ilyenkor is foglalkozok a következő ellenféllel, folyamatosan azon gondolkozok, hogy mit lehetne még csiszolni a játékomon. Ez már csak finomhangolás, de ha a meccsen akár egy ponttal többet szerzünk emiatt, akkor hasznos volt az erőfeszítés.

– Ha mégis akad némi szabadideje, azt mivel tölti a legszívesebben?

– Ha a versenyek során van egy szabad délutánom, annak már nagyon örülök. Olyankor elmegyek egy könnyed sétára, vagy kipróbálok egy helyi specialitást. Az viszont szinte sosem fordul elő, hogy egy egész napunk lenne arra, hogy körbenézzünk, általában nagyon szűkösek az időintervallumok. Januárban például Katarból repültünk át Indiába, majd a verseny után hazajöttünk, három nappal később pedig már Manchesterbe utaztunk tovább. Ilyenkor a verseny előtti napon érkezünk, másnap lejátsszuk a meccset, és ahogy vége, egyből megyünk is tovább valahova.

– Milyen egy külföldi versenyen napirendje?

– A reptérről általában egyből a hotelba megyünk, onnan pedig a terembe, hogy amint lehetséges, ki tudjuk próbálni, hogy milyen ott játszani. A teremből rögtön vissza a hotelba ebédelni vagy vacsorázni, majd jöhet a pihenés, és várjuk, hogy a következő nap mikor játszunk. Úgy hiszem, hogy kevesebb szabadidőnk van, mint ahogy a külsősök gondolják. Persze van néhány verseny egy évben, amikor van két-három napunk, ha idő előtt kiesünk, de nyilván soha nem ennek szurkolunk.

– Beszéljünk egy kicsit a jelenről, hogy néz ki most egy átlagos hete? 

– Minden délelőtt edzek, kedden és csütörtökön pedig délután is. Egy szombati tréninget is be szoktam iktatni, mert nem szeretek két és fél napot kihagyni az edzésidőszakban. Emellett heti négyszer kondizok, az én játék stílusomhoz ez elengedhetetlen, nagyon fizikális játékot játszok. Ezek mellé még jön a regeneráció, a masszázsok, szauna, pszichológus. Utóbbinak is nagyon fontos szerepe van a felkészülésben, jó pár éve dolgozom vele együtt. A maradék időben pedig próbálok kikapcsolódni. Társasági eseményekre, vagy utazgatni a pingpongon kívül csak a pihenőidőszakban van időm, ami egy évben nagyjából 20-25 nap lehet.

– Erőltetett menetnek tűnik egy olimpiai szezon...

– Egyáltalán nem szeretnék panaszkodni, mert imádom ezt az élest stílust, imádom a pingpongot, imádok sportolni és az ezzel járó egyéb dolgokat is. Számomra ezek nem a szükséges rosszak, minden egyes pillanatát élvezem. Most éppen az étkezésem optimalizálásával foglalkozok. Húzósnak tűnhet, de már beleszoktam, és amíg ezt ilyen elhivatottsággal tudom csinálni, addig nem is gondolok arra, hogy leállok. 

– Ez lesz az első olimpiája, mondhatni, hogy ez eddigi pályafutása csúcsa?

– Egyértelműen, az eredmények szempontjából biztosan. Nincsenek olyan emlékeim gyerekkoromból, hogy erről álmodoztam volna, így nem mondanám azt, hogy egy álmom vált valóra. De valószínűleg csak azért nem, mert akkor még nem láttam reálisnak ezt. Azonban az utóbbi években körvonalazódott bennem, hogy ez egy valós cél lehet, és sikerülhet elérni egy ilyen szép eredményt. Úgy gondolom, hogy már a kvótaszerzés is a pályafutásom csúcspontjának mondható, de az olimpián is szeretnék minél jobban teljesíteni.

– Hogyan zajlik a felkészülése az olimpiára? 

– Júniusban még részt vettem egy-két egyéni versenyen. Korábban már bevált, hogy egy nagy megméretés előtt játszok párat, ez nagyon meg tudja hozni meccshangulatot. Tavaly például ez Európa Játékok előtt is sikerült elutaznom Prágában, ahol körülbelül 15 meccset játszottam négy nap alatt, és jól is tudtam teljesíteni a játékokon. Július első hetében kezdtünk együtt edzeni Dórival. Neki jóval durvább szezonja volt, mint nekem, sokkal többet utazott, több meccse volt, mert ő egyéniben is próbált kvalifikálni. Nekem az utóbbi időszakban nem volt meg ehhez a szintem. A közös felkészülés alatt játszunk majd edzőpartnerrel, de nagy hangsúlyt fektetünk a technikai edzésekre, és szeretném, ha a közös mentális tréning is szerepet kapna.

– Ennyire sokat számít a mentális állapot?

– Egy ilyen hosszú és kimerítő szezon után nagyon fontos, hogy meg legyen a kellő pihenés. Éppen ezért a szokásosnál valamivel többet, kétszer egy hét szünetet iktattam be, úgy gondolom, hogy ez nagyon hasznosan sülhet majd el. Jó mentális állapot nélkül is lehet meccseket nyerni, de igazán jó teljesítmény és játék nagyon nehezen tud kialakulni. Ezért az én felkészülésemben az első számú prioritás, hogy jó mentális állapotban, labdára éhesen érkezzek meg  a versenyre, és úgy hiszem, hogy ezáltal könnyebben ki tudom hozni magamból a maximumot. Természetesen a fizikai fittség is ugyanolyan fontos egész évben, ez most sem lesz másképp. E tekintetben az egyetlen célom Párizsig,  hogy ne sérüljek le, bár nem vagyok erre hajlamos, de folyamatos, egész éves gondoskodást igényel, hogy ez így is maradjon.

– Egy világverseny előtt nagyon nehéz esélyeket latolgatni, de mégis hogyan látja a párizsi szereplést?

– Vegyes párosban tizenhat egység indul majd, minden országból csupán egy duó. Ez azért kedvező, mert így nem találkozunk három-négy kínai párossal, mint például egy világbajnokságon. Ennek ellenére is nagyon sűrű lesz a mezőny, mert egyre nagyobb nívója van a vegyes párosnak azáltal, hogy sokan rájöttek, hogy ha a tizenhat fős mezőnyben két meccset nyernek, akkor akár érmet is kaphatnak a végén. Így nekünk is ebben a számban van a legjobb esélyünk az esetleges négy közé jutásra. De egyelőre még csak azt próbálom ízlelgetni, hogy igenis mindenki verhető. Például a hong kongiak a top négy párosba tartoznak, ellenük volt már meccslabdánk. De megvertük a világranglistán akkor hatodik koreai párost és Európából is több egység ellen nyertünk. A győzelmeink közül a spanyolok ellenit szeretném kiemelni, mert ők az Európa-elsők. Az Európa Játékokat nyert németek ellen is volt már meccslabdánk, de megvertük a román párost is. 

– Kik lehetnek a legnehezebb ellenfelek?

– Úgy látom, hogy a kínai és a koreai pároson kívül minden kettős verhető. Az hátralévő időben próbálom betáplálni a tudatomba, hogy egy napon, egy meccsen mindenki ellen lehet győzelmi esélyünk. Hogy ez milyen eredményre lesz elég, azt nem tudom és nem is szeretném megmondani. A célom, hogy olyan állapotban érkezzünk meg az olimpiára, mint az egy évvel ezelőtti Európa Játékokra. Ebben az esetben, ha esetleg kikapunk az első körben, akkor sem fogom azt mondani, hogy elégedetlen vagyok, mert ahogy korábban említettem, sokkal inkább teljesítményközpontú célokat állítottam fel. Egy fitt, labdára éhes vegyes párost szeretnék látni, amely mindent megtesz azért, hogy megnehezítse az ellenfél dolgát.

– Még egy kérdés a végére, ön is szokott vonalzóval játszani, mint a nagy öregek? 

– Nem, de telefonnal néha szoktunk játszani, annak van egy jó poén része. Vonalzóval még nem pingpongoztam, de még az is lehet, hogy ki fogom próbálni Dórival a közös felkészülésünk alatt.