Feketén, fehéren

Anya, álljunk meg, nézzük meg, fotózzuk le! Szinte egyszerre kiáltottak a gyerekeim, amikor a minap Szolnokról Nagykörű felé autóztunk, s megpillantottunk egy fekete gólyát. A tarlón bóklászó kecses madár megjelenése valóban elragadó képet tárt elénk, így apa fékezett, én pedig kipattantam az autóból és próbáltam lencsevégre kapni. Őfelsége természetesen éppen akkor repült fel, így a fotó felejthető lett, nem úgy az autónk, így a fejünk felett néhány méterrel szárnyalva átsikló gyönyörű példány látványa.

Boldogan újságoltuk élményünket családunk madárvilágban legjártasabb tagjának, aki által gyerkőceim is egyre több információt ismernek meg a madarak világáról. Bátyám sokat mesél nekik mindenről, ami él és mozog, leginkább a szárnyaló tollashátú barátainkról. Így például a gólyákról, melyek nagy kedvenceink. Főleg a fehérebb változatukat kísérjük figyelemmel, de a „kifordított verziójuk” is nagy élményt adnak. Talán még különlegesebbet.
Az meg aztán végképp elképesztően hatott, amikor egy húsz esztendős egyedről hallottunk.

Természetjáró szakemberek a térségünkben figyelték meg már többször is azt a fekete gólyát, melyet 2003-ban, apró pihésként gyűrűztek meg. Lenyűgöző. Gondoljunk csak bele, hány kilométer lehet a háta mögött, hány fiókát nevelhetett fel, s mennyi erő és energia van abban a madárban. Nemsokára ő is újra útra kel. Talán még visszatér hozzánk. Én nagyon várom, reménykedve őt és persze társait is. Most szomorúan búcsúzom tőlük, tavasszal pedig izgalommal várom őket. Mert a gólyák minden évben a megújulást, a reményt hozzák el. Úgy fehéren, ahogy feketén is...