Csapatmunka 

Nagyon-nagyon forró volt az a nyári hétvége. Mint rengetegen, mi is úgy gondoltuk a családdal, hogy vízparton vészeljük át az Alföld fullasztó melegét. Az egyik jászkunsági strandra esett a választásunk, mert egyébként is megkedveltük már korábban. 

Hát, nem mondom, hogy jól éreztem magam. Annyira, de annyira zsúfolt volt, hogy konkrétan mozdulni sem lehetett az élménymedencében, nemhogy pancsolni egy jót. A fürdőzők óhatatlanul egymásnak ütköztek, amikor A-ból B pontba indultak. 

Csak azt vártam, hogy mikor megyünk már haza, de ez csak az én hisztim volt, a gyereket szerencsére nem nagyon zavarták a körülmények. A strand, az strand. Van víz? Van. Lehet fürdeni? Lehet. Akkor meg mi itt a probléma? 

Nekem konkrétan az, hogy tuti nem ússzuk meg valamilyen összeszedett nyavaja nélkül ezt a kalandot. Aztán mégis megúsztuk, felesleges volt az aggodalom. 

Nagyon kíváncsi lettem, vajon az üzemeltetők mit tesznek meg azért, hogy ez így legyen. Mert biztos voltam benne, hogy ebben óriási a felelősségük, és ezért szigorú szabályok szerint kell működtetniük a strandot. 

Mint megtudtam a kormányhivataltól – és remélem cikkünkből is kiderül – ez valóban így van. És azt is, hogy ezek betartását a hatóság gyakran ellenőrzi. Na meg arra is felhívták a figyelmemet, hogy ránk, fürdőzőkre is vonatkoznak bizonyos szabályok. 

Vagyis, azért, hogy ne valamilyen kellemetlen betegséggel, hanem kizárólag jó élménnyel térjünk haza a fürdőből, mindannyiunknak tennünk kell.

Megnyugodtam. Nagyjából. De a zsúfolt strandokat továbbra sem kedvelem.