Egy boldogabb gyermekkor ígérete

Molnár-Révész Erika

Csak Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyében jelenleg közel 50 olyan kisgyermek vár elhelyezésre, akiket olyan családokból emeltek ki, ahol nevelésükhöz nem voltak meg a megfelelő körülmények. Az ilyen gyermekek gyakran lelki sebekkel érkeznek a nevelőszülőkhöz, ahol jó esetben egy boldogabb gyermekkor ígéretével várják őket.

gyermekkor
Tizenegy új nevelőszülőt köszöntött a Jászkunságban a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató
Fotó: Karnok Csaba

 

Milyen gyermekkor lehet az, amikor a piszkos padlón szétszórt játékok között csótányok szaladgálnak, a hűtőben kaja nincs, de kannásbor akad bőven. Amikor fürdőszoba vagy mosógép soha nem volt, de igény sem, így Danika koszosan, mosdatlanul jár az óvodába. Danikáért aggódnak az óvónénik, szólnak a hatóságnak, mert a csontsovány gyermeken még fura zúzódásokat is felfedeznek.

A gyermekkor traumái később feladat elé állíthatják a nevelőszülőket

 Sajnos gyakori történet az ilyen, nem csak nálunk, szerte a világban akadnak Danikák, akinek nem adatott meg a kiegyensúlyozott, boldog gyermekkor. 

Azoknak, akiket kiemelnek a családból, megváltás lehet a jó nevelőszülő. Ezek az emberek – amellett hogy önzetlenek–hihetetlenül bátrak is, hiszen már a szülőség is nagy kihívás. De egy olyan gyermek életéért felelni, aki nem tiszta lappal, hanem gyakran lelki sebekkel érkezik a családba, óriási hőstett. Mert nem lehet tudni milyen traumákat élt át, az meddig lappang benne, míg valamilyen formában a felszínre nem tör. Segítő kezet nyújtani, támogatni, szeretni egy olyan kisgyermeket, akit talán soha nem ölelt meg az anyja, a legnemesebb cselekedet. 

Tizenegy új nevelőszülőt köszöntöttek a napokban Szolnokon

A napokban 11 új nevelőszülőt köszöntöttek Szolnokon. Ám, mielőtt ez megtörtént, alkalmassági vizsgával, és tanfolyam elvégzésével is bizonyítaniuk kellett. A jó cél érdekében még ezt is megtették. Ők a reménység arra, hogy talán abból az ötven, most elhelyezésre váró kisgyermekre is vár egy kiegyensúlyozottabb, boldogabb gyermekkor.