Ordas, ember

Néhány héttel ezelőtt, mikor hivatásos vadászaink szezonálisan terítékre hozták az általuk kilőtt „kártékony” vadakat, megírtam nem tetsző véleményemet a vadőrök vadgazdálkodás címén elkövetett életellenes tevékenységéről. Ezúttal a napokban kilőtt szürke ordasért szól az imám. 

A szakma szerint a hivatásos vadászok gyakorlatilag erdei rendőrök, akik rendet és biztonságot tartanak erdőn, mezőn. A vadőrök néhány év óta rendészeti feladatokat ellátó személyeknek minősülnek. Véleményük szerint az emberi beavatkozás fontos szerepet játszik a természet védelmében, környezetünk megőrzésében. Ehhez kell nekik a puska, s emiatt érzik alkalmanként szükségét a vadak kilövésének is. 

Mint kiderült, egy képzett, hivatásos magyar vadász vetett véget farkasunk zarándokútjának. Hogy milyen megfontolásból húzta meg a ravaszt az eddig is számos különleges trófeát falra szegező vadőrünk? Talán nem látta fegyverére szerelt távcsövén keresztül a szépséges bundájú, „svájci” akcentussal vonyító toportyán nyakában a méretes jeladót? Egyelőre nem tudhatjuk a valót. De talán kiderülhet, ha a természetkárosítás bűntette miatt a büntetőeljárást elindító Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyilvánosságra hoz majd részleteket a farkasölő ügyében. 

Képzeljék, „neve” is volt a Svájcból érkezett farkasnak. No, nem olyan ikonikus, mint mondjuk Akela vagy Agyar, de az állatbarátoknak és az igazi természet- és környezetvédőknek az M237-es elnevezés is dallamosan cseng. 

Emberünk büszkén kihúzta magát, s kihúzta e gyönyörű számot a nyilvántartásból. Ez az ember farkasnak is farkasa...