Rózsaszínű október

Mészáros Géza

Október elseje a mellrák elleni küzdelem világnapja. Rózsaszínű október. Eképp nevezik ezt a hónapot azok, akik ismerik e kifejezés eredetét. Az érintettek és a szakemberek ezzel a színnel jelképezik ugyanis a mellrák-tudatosságot, kiemelve az időben történő és hatékony ellenőrzések, diagnózisok és kezelések fontosságát. Én kiállok a rózsaszínű október mellett.

Rózsaszínű október
Rózsaszínű október
Forrás: egeszseghid.hu

Kérem, ne furcsállják, hogy férfiként a mellrákról szónoklok. Érintett vagyok. Ugyan az emlőrák általában a középkorú nők betegségeként ismert, de kisebb arányban férfiaknál is előfordul. Férfi ismerőseim között egyvalakiről bizonyosan tudom, hogy ebben a betegségben szenvedett. De felgyógyult szerencsére. És vannak hölgyismerőseim is, akiket szintén elért a kór. Az egyik az édesanyám. Volt.

Az, hogy milyen korábbi előzményei vannak, hogy valakinél kialakul a melldaganat, pontosan még a kutató sem tudják. Genetikai öröklődés, fizikai sérülés, vagy korunk betegséghordozója, a stressz?

A fene sem tudja! Viszont a fene vinné el!

Édesanyámnak a későn diagnosztizált cukorbetegsége okozta a rosszindulatúra forduló emlőrákot. Végigkísértem a szenvedését, a leépülését, s végül el kellett búcsúznom tőle. Nem volt öreg. Az elmúláshoz biztos nem.

A rózsaszínű október a megelőzésre ösztönöz

Ebben a rovatban számos férfiaknak szóló rákmegelőző vizsgálatra hívtam már a figyelmet. Ami elsődlegesen minket „illet”, az a prosztata- és a vastagbél-daganat. Ami pedig a szebbik nemet csúfíthatja el, az leginkább nőgyógyászati kór: méh- és emlőrák diagnózis. A legtöbb leendő beteg közül nagyon sokan megelőzhetnék a „családi” tragédiát, amennyiben igénybe vennék a prevenció intézményét. Ennek fontosságára hívta fel a figyelmet a lapunk mai számában a pénteki szolnoki eseményről szóló írás is…

Legyünk októberben rózsaszínűek!