A sár értéke

Nem is olyan régen ugyanebben a rovatban írtam meg, hogy gyermeki fejjel ősi leletek után kutató régész szerettem volna lenni. Ebbéli álmaimból annyi valósult meg, hogy térségünkben fel-felbukkanó ősi leletekről és izgalmas régészeti újdonságokról írhatok. Sebaj, ez is örömömre szolgál, vagy talán, s ez kiderült számomra az elmúlt sok évtizedben, talán még nagyobb örömömre…

A szolnoki Gyurkó Henrik most tizenkét esztendős. Annyi, vagy talán egy picivel korosabb, mint egykoron én, aki akkor kijelölte magának a régészpálya felé vezető, érdekes ásatásokkal nyomvonalazott utat. A kis srác a közelmúltban rálelt a történelem és a ma Szolnoknak nevezett település helytörténetének néhány darabjára. Csupán annyit tett érte, hogy nyitott szemmel járt. Mégpedig a szinte patakká keskenyülő Tisza kiapadt medrében a sártól elnehezült cipőjében. Kószálása közben a szürke kövek közül kikandikáló barnás cseréptöredékekre lelt. A gyerekek többsége a vízpartokon talált lapos tárgyakkal azonnal kacsázni kezd, még mélyebbre küldve a múlt egy-egy fejezetét. Henrik azonban felismerte a parányira törött cserépedényben az értéket. Azt a mesebeli kincset, amit minden álmodozó gyermek a felnőtté válása után is folyamatosan keres.

Henrik nem döntötte még el, hogy mi lesz, ha nagy lesz. A bronzkori háromezer éves és a kora-újkori ötszáz éves lelet, melyeket talált, egyelőre nem jelölte ki határozottan majdani régészeti hivatását. Nem is baj. Régészeti leletmentése egy életre szóló kalandja lesz, amelyből így vagy úgy, bizonyosan kamatoztatni fog.

Ám addig is, míg céltudatos felnőtté nem lesz, maradjon meg kíváncsi, érdeklődő, örökmozgó, életerős és egészséges gyermeknek. Akinek mindig sáros a cipője...