A zene az kell

Az ismert dal sora is megerősíti a tényt: a zene, az bizony kell, nagyon kell. Hogy miért, arra ahányan vagyunk, annyiféle választ tudunk megfogalmazni. Én azt szeretem mondani, hogy a zene tulajdonképpen mágia, mert ha valaki jól tud bánni vele, szó szerint varázsolhat általa.

Megmozgatja az ember érzéseit, máskor meg a lábait és a csípőjét, mélységekben és magasságokban utaztatja a hallgatóságot. De egy biztos: megtartja a figyelmüket és képes kapcsolódni velük.

Tinédzserkoromban magánénekre jártam. Az egyik legkedvesebb dal, vagyis sanzon, amit volt szerencsém megtanulni és vizsgadarabként előadni a Hulló levelek címet viselte. Megannyi feldolgozást megélt már, bármelyik korban megállja a helyét, időtálló üzenettel és mesés hangzással. A magasra tett lécet akkor sikerült megugranom és bár nem folytattam az utat az énekesnői karrier felé, ma is szívesen dúdolom azokat a varászlatos sorokat. Hatnak rám és hatnak arra aki hallgatja. Mondjuk manapság leginkább a kislányunk a (kritikus) közönségem, de talán megnyugodhatok, hogy nem kopott sokat a régi fényem, amikor a kishölgy azt mondja: „Anya, még egyszer!”

A zene világnapján minden erről a bizonyos hatásról szól. Események, fellépések, műsorok ünneplik és ünnepelték vármegyeszerte. Valahol olvastam egyszer, hogy a zene tulajdonképpen egyetemes nyelv. Azért működik ennyire jól, mert nem érteni, hanem érezni kell. És aki beengedi a lelkébe a zenét, az pontosan tudja, miről beszélek.