3 órája
A sikerek miatt más polcra kerültek a mieink
Nagyot fordult a világ az elmúlt kilenc évben, legalábbis ami a magyar labdarúgó-válogatottat illeti. Több mint húsz éve követem nemzeti tizenegyünk szereplését, de azokat a pillanatok valószínűleg sosem felejtem majd el, amiket 2015 novembere óta éltem át.
A norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtező, a 2016-os franciaországi kontinenstorna euforikus meccsei, a Nemzetek Ligája-menetelés a világ legjobb csapatainak társaságában, Szoboszlai Dominik gólja a részben hazai rendezésű Eb Izland elleni pótselejtezőjének hosszabbításában, majd a telt házas Puskás Aréna, vagy az utcán hömpölygő tömeg a meccsek idején.
A sikerek miatt más polcra kerültek a mieink, jó ideje már nem egy világranglista sokadik helyezett csapatként készülnek Marco Rossi legénységére. A szurkolók pedig természetesnek veszik a bravúrokat, például azt, hogy az idei kontinenstornára csoportelsőként, veretlenül jutott ki az együttes, ami egy szűk évtizede még elképzelhetetlen volt.
Az idei szezon szerényebbre sikerült – ahogy a korábbi két világbajnoki selejtező is –, ami némileg visszarántotta a valóságba még a nagy álmodozókat is, de éppen jókor jöttek a pofonok. Félre kell tenni a nem kevés érzelmet, hátrébb kell lépni egyet, és a tényeket kell megvizsgálni ahhoz, hogy a nyilvánvaló fejlődés tovább folytatódjon, és az Aranycsapat után felépülhessen a történelem második legjobb magyar válogatottja. Hogy ez Rossival vagy nélküle történik-e meg, a hozzáértők majd eldöntik.
