Tisztelet

Valahol olvastam, hogy az állatok világnapjának egyik alapelve, hogy szebbé, boldogabbá teszik az életünket. Nem feltétlenül csak a házi kedvencek, ugyanis a vadon élő fajok is gyönyörködtetnek, ámulatba ejtenek minket. Hogy mennyire vagyunk képesek vigyázni a természet és az élet értékeire azonban már más téma. Azért szerencsére sok „ügyes” őrző akad közöttünk.

Gyakran mondogatom, amiben nagyon hiszek, hogy bármelyik élőlény szemeibe tekintve megláthatjuk őt. Azt a valakit, aki ott bent lakik. A mi életünk egyik fontos és komoly szereplője a kutyánk, aki egy igazán karizmatikus egyéniség. Mindenével beszél, de tényleg. Mégis a legjobban a szemeivel. 

A minap történt, hogy hosszasan nézett, úgy fúrta a tekintetembe a sajátját, hogy pislognom kellett. „Kérdezett.” Aztán kacsintottam egyet, balra biccentettem a fejem, ő meg szinte „mosolyogva” rohant a kiszuperált, szétrágott de még mindig kitartó kötéldarab után, ami a megunhatatlan és örök kedvenc játéka. A lábam elé hozta, csillogó íriszekkel és földig lógó nyelvvel „jött a kérés”, hogy: „Dobd már el!” És én dobtam, vagy ezerszer. Ő meg egy bébi zerge bolondos szökkenéseivel újra és újra nekiiramodott, majd megint elém hozta a kincset. 

Hát lehet ezt nem imádni? Most csak azok válaszoljanak, akik úgy vélik, hogy imádni lehet. A többiek pedig igyekezzenek békésen létezni a többiek mellett. Mert nem kell mindenkinek szeretnie az állatokat, de tisztelni és óvni őket kötelező!