Kenyérünnep

Minden nemzetnek megvan a maga kiemelt ünnepe. Az évben egy olyan nap, amely bebizonyítja, ismét megerősödhet az egy nyelvet, egy történelmet, egy hagyományt, egy Istent „beszélő” közösség identitása. A nemzet alá tartozó egyén határozott és büszke öntudata bátorság is egyben, hiszen a családfák gyökerei nem egyetlen szálra fűzöttek, hanem szerteágazóak. Ez egyébként az életképesség bizonyított filozófiája.

A Kárpát-medencébe való letelepedésünk nem egy nap alatt ment végbe. Történetesen nem is egyetlen év alatt. A már itt élő és az újonnan érkezett, különböző több Istent hívő törzsek, táltosok vezette nemzetségek egy államba tömörültek, ha úgy tetszik, az egy Teremtő hitét követő, keresztény „magyar országot” választották hazájuknak.

Az összmagyarság „ezeresztendős” áldott napját a legendás államalapítónkhoz kötjük. A történeti igazság, hogy egy másik Szent, László volt az, aki 1092-ben rendelkezett arról, hogy az 1038-ban, Nagyboldogasszonykor, augusztus 15-én elhunyt István király oltárra emelése napja, vagyis augusztus 20-a legyen a magyarok ünnepe.

Az eltelt közel ezer év alatt augusztus 20-a számos vallási, politikai és ideológiai elképzelés célpontja lett. A furfangos nép azonban megtalálta mindig az Úrnak szánt ünnep Szenteket, valamint királyokat, hercegeket és grófokat, vagy akár alkotmányt fel nem emlegető nevét. A hordószónokok száját elhallgattató, éhes szájakat kielégítő kenyérünnep lett augusztus 20-ból.

A mi családunk asztalánál a kenyérszegést a hallgatás korában rendre megelőzte a kenyérre vetett kereszt ceremóniája. Így lett nálunk a szentjeinkre, magyarságunkra emlékeztető augusztus 20-i kenyérünnep minden napos áldás...