Mosoly, ami fontosabb, mint más

Apró, ám annál szélsebesebb léptek zaja veri fel a csendet. Ilyen, amikor az ember házi kedvence jókedvében közelít a gazdájához. De ilyen az is, amikor egy-egy fárasztó nap után, ha éppen csak arra van szükség, végül békésen leheveredik mellé. Örül, csóválja a farkát, ezt látva az ember egyből jobb kedvre derül, a szája mosolyra húzódik és másként néz a világra. És erre a más perspektívára néha igenis szükség van, mert a szürke hétköznapokban elfeledkezünk a boldogságot okozó színekről, amire kiskutyánk, oly szeretettel emlékeztet. Talán ezért is van az, hogy a kutyáink, macskáink, egereink, hörcsögeink, pockaink és még sorolhatnám, elvesztése nyomot, sőt mély űrt hagy a lelkünkben.

Az első találkozást is meghatározta a mosoly

Szomorúan olvastam ahogy a zagyvarékasi Életjel Mentőcsoport vezetője a közösségi oldalon megosztott bejegyzésben búcsúzott Smile-tól, a méltán híres tacskó mentőkutyától. A kiskutya szinte az egész vármegyéé volt, közösen határtalan büszkeséget érezhettünk egy-egy hőstette után. Hiszen megannyi alkalommal követtük, éppen merre jár, milyen bevetésre indul, vagy honnan érkezett. A legemlékezetesebb számomra, amikor a törökországi földrengés idején szerkesztőségünk szinte napi kapcsolatban volt velük. A mentőcsapat tagjai, így Smile is fáradhatatlanul végezték a munkájukat.

Cikkünkből az is kiderült, hogy nem véletlenül kapta ezt a nevet, a gazdája szerint már az első találkozásukat meghatározta a mosoly, ami megannyi közös kalandot segített átvészelni. Tanulhatnánk tőle! Hiszen, ahogy a mondás tartja, ha mosolygunk, a világ visszamosolyog ránk!