A víz az úr

Azon az éjszakán rettegve feküdtem le, tisztán emlékszem, bár még alig tízéves lehettem. A kétezres tiszai árvizek idején a mi kis falunk is veszélyben volt. Addigra már megszoktuk, hogy a település legalacsonyabb telke révén a belvíz ki-, bejárt az udvarunkon. Sőt időnként, amikor a pocsolyatenger befagyott, még élveztük is, hogy csúszkálhatunk rajta. 

De az az időszak nem a hangos kacajokról szólt. Folyamatosan figyeltük a híradásokat, hogy mennyit emelkedhet még a Tisza és milyen hatással van a Zagyvára, ami minket igazán érintett. A mindennapjainkat a bizonytalanság uralta. Készítsük össze a csomagot és utazzunk el a kijelölt helyre? Menjünk a nagymamához vagy ne is foglalkozzunk a híresztelésekkel? Gyerekként egészen rémisztő volt, ami történt. És bár végül nem öntötte el községünket az ár, a nagytömegű víz dermesztő látványa azóta is félelmet kelt bennem. 

Döbbenet, hogy hetekkel ezelőtt még az aszály volt mindennapjaink témája és térségünkben egy egész hónap telt el eső nélkül. Most meg ismét a víz az úr. Igaz az árhullám a térségünket még nem fenyegeti, de biztos vagyok benne, hogy a Duna mentén élők borzongva figyelik a történéseket. Mobilgátak építésében, homokzsákok pakolásában több ezren segédkeznek, ahogy cikkünkben olvashatják köztük természetesen a jászkunságiak is. Mind bíznak abban, hogy az összefogás sikerre vezet, talán nem is lehet máshogy odaállni most a Duna partjára.