Ízek és emlékek

Kislánykorom emlékeinek sorában elevenen élnek az ünnepek. Mindegyik. A mi famíliánk szereti a hasát, így – bár én kifejezetten „rosszevő” gyerek voltam – az első, ami eszembe jut egy-egy családi összejövetel kapcsán az a gazdagon terített asztal, amin a fogások változatos mindenfélesége emeli az ünnep fényét. Ha húsvét, akkor főtt sonka és tojás, kocsonya és a sütemények szinte soha véget nem érő sora. Amihez mindenki hozzátett egy-két tálcával. És én mindig alig vártam, hogy túl legyünk az „első és második félén”, majd kedvemre válogathassak a desszertkínálatból. A csokinyuszikat és -tojásokat aznap még érintetlenül hagytam, őket akkor kellett bevetni, amikor már elfogyott a házi sütemény. 

Bizonyos szokások máig élnek nálunk. Bár az asztalnál ülők köre némiképp változott, a „színpadkép” alig: húsvétkor a sonka és a főtt tojás a főszereplők, na meg persze a pazar sütemények. 

Megvallom őszintén, kevésbé vagyok otthon sonkafronton, noha gyermekkori énemmel ellentétben ma már szívesen fogyasztom. Ugyanis a nagyszülők nálunk mindkét oldalról mesterei ezeknek a fogásoknak (is), mi pedig leginkább élvezői vagyunk az ő gazdag gasztronómiai tapasztalataiknak. Így a közelmúltban, a szolnoki piacon végzett vizsgálódás számomra is roppant hasznos és tanító jellegű élmény volt. Az eredményekről cikkünkben olvashatnak bővebben.