Vajon mérhető a lélek öröme?

Arról, hogy kinek mit jelent a boldogság, hosszasan lehetne beszélgetni, sőt akár még vitatkozni is. Nincs két egyforma sors, szemlélet és személyiség. Így nyilvánvalóan nincs két egyforma boldogság sem. Megszokhattuk már, hogy évről évre készül boldogságtérkép az országban, melyet megelőz egy felmérés. Nemes egyszerűséggel annyi a kérdés, hogy egy tízes skálán menynyire boldog az illető. Az egyes érték szerint a legkevésbé sem, a tízes pedig azt jelzi, hogy maximálisan.

Az eredményből kiderül, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében élők mindent egybevetve tavaly boldogabbak voltak, mint egy esztendővel korábban, legalábbis a számok tükrében ez a nagy helyzet. Hozzá kell azonban tenni, hogy valamiféle „aprócskább boldogságról” beszélhetünk, ugyanis csak a skála közepén mozgunk. Bővebben cikkünkben tájékozódhatnak a részletekről. Eltűnődtem, ha hirtelen megtalálna ez a kérdés, mondjuk a felmérés tükrében, vajon mit válaszolnék? Gondolkodás nélkül, csak úgy „érzésből” diktálnék valamit? Esetleg magamban gondosan listázva, számot vetve hoznék meg egy döntést, majd kötném össze mindezt a leginkább kifejező számmal?

Helyzetektől függően hol az első, hol a második „típusba” tartozom, ám azt hiszem, egy ilyen fontos (és kissé fogas) kérdésben, az utóbbi stratégiát választanám. Azt vallom, hogy a boldogság nem egy állandó állapot, nem egy folyton jelen lévő érzelem. Pillanatok, élmények, helyzetek szülik, és mindössze annyit tehetünk, hogy igyekszünk minél alaposabban megélni, tudatosítani őket magunkban. Szóval, ha már számolgatunk, akkor azt venném alapul, menynyi volt ezekből. Persze jól tudom, hogy ez csak egy szelete a nagy egésznek. A lélek dolgain túl a mindennapok feladatai, harcai, kihívásai is jelentősen befolyásolják a boldogsághoz való viszonyulásunkat, a megéléséhez szükséges erőnket, figyelmünket.

Az égvilágon bármit megmérhetünk. Úgy tűnik, a boldogságot is. Az pedig már egy másik kérdés, hogy ki hisz a mérőszámoknak.

Talán mindent azok sem tudhatnak...