Érthetetlen tett

2 órája

Gyújtogatók miatt kiégett a hatalmas platán, amely negyedik lett az Év fája szavazáson

Csodás története van annak az óriási platánnak, amely előkelő helyen végzett az Év fája idei szavazásán. Igaz, két villámcsapás, vandálok pusztítása, majd pedig gyújtogatók komoly károkat tettek Tiszagyenda platánfájában.

Rózsa Róbert

A Géza nagy esztergályos volt. Szenvedélyesen fúrt, faragott, addig munkálta a fémet, fát, míg az anyag művészi alkotássá nem vált kezei között. A fát nem csak formálta, de teremtette is. Volt is rá helye, egész arborétumot hozott létre tiszagyendai parkjában. Plántált ott déli fügebokrot, havasi gyalogfenyőt, és mindenféle fát, köztük egy fiatal platánt is. Utóbbi ma, több mint száz évvel később a túlélés szimbólumává vált a településen. Merthogy Hellebronth Géza, néhai gyendai földbirtokos ültette el ezt a fát, még 19. század végén. Tiszagyenda platánfája pedig most is ott áll, immár terebélyesen, pedig élte során fűrészek, fejszék, villámok is fenyegették.

Tiszagyenda platán, fa, platánfa, Tiszagyenda, Év fája, szavazás
Kétszer is villám hasított Tiszagyenda platánjába, a fa mégis évről évre kizöldül
Fotó: Évfája.hu

Maga az arborétum, ahol állt, ma már nincs meg. Pedig Herman Ottó egy 1889-es írásában említést tett a kastélyparkról, amelyet különleges növényekkel ültettek be, és a régi katonai térképeken is szerepelt, mint igazodási pont.

Ám a kastély és vele együtt a park 1945 után a község tulajdonába került, és gyakorlatilag egy-két nagyobb fán, facsoporton kívül mindent kivágtak.

Néhány tölgy, vadnarancs és hárs maradt hímondónak, no meg a nevezetes platánfa.

A terület idővel a községi rendezvények helyszínévé vált, ott rendezték a majálisokat, a sportprogramokat, az iskolai ünnepségeket, szüreti mulatságokat. Emiatt a település fiataljainak rendszeres találkozóhelyévé vált a platánfa környéke.

Kevés gondot fordítottak rá, vandálok több alkalommal levagdalták a vastagabb ágakat, és két alkalommal villámcsapás is érte.

Mint a fa történetét bemutató Évfája.hu írta, a második villámcsapáskor a fa közepe súlyosan megégett, alig maradt ép része. A fa azonban élni akart és a település lakóinak legnagyobb örömére fokozatosan minden tavasszal kihajtott.

Tiszagyenda platán, fa, platánfa, Tiszagyenda, Év fája, szavazás
Az egykori tiszagyendai kastélypark területén, a mai Népkertben áll Tiszagyenda platánja
Fotó: Évfája.hu

Veszedelmek mostanság is érték a fát: merő heccből néhány fiatal pár éve tüzet rakott a villámcsapástól megsérült részénél, aminek következtében még inkább kitágult a fa odúszerű része, amely még a villámoktól keletkezett.

De a platánfa ma is él. Környékét manapság már rendszeresen gondozza az önkormányzat, sőt, a helyi óvoda a Platánfa nevet viseli. És ma is a fiatalok találkozásainak színtere, jóllehet másként: az iskola gondozott, szabadtéri sportpályája veszi körül.

Szépségét pedig nem csupán a helyiek értékelik. Az Év fája szavazásának nemrég befejeződött országos döntőjében ugyanis a negyedik helyet szerezte meg.

Ezt kell tudni Tiszagyenda platánfájáról

A fa Tiszagyendán, az úgynevezett Népkertben áll, az iskola szabadtéri sportpálya mellett. Faja: platán, kora 140 év. Ennyi év alatt mintegy 20 méter magasságig nyújtózott, törzskerülete pedig közel három méter.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában