Vízilabda OB I/B.

4 órája

Ötméteresek döntöttek a Ceglédi VSE mérkőzésén

A rendes játékidőben kialakult döntetlen után ötméteresekkel dőlt le az OB I/B. ötödik fordulójának mérkőzése a Ceglédi VSE javára.

Jegesi László

Budapestre utazott a Ceglédi VSE, hogy megmérkőzzön az Oázis Sport Club csapata ellen az OB I/B. ötödik fordulójában.

Ceglédi VSE
Illusztráció
Forrás: Getty Images

Oázis Sport Club–Ceglédi VSE 13–13 (2–5, 4–2, 3–2, 4–4) – ötméteresekkel 22-23

Budapest, Komjádi uszoda, 50 néző, vezette: Besenyei Richárd, Fodor Rajmund

Cegléd: Hörömpő – Magyar B. 2, TURCSÁNYI 4, dr. Simon, Reményi, SZABÓ P. 5, RAJNA 4. Csere: Szabó R. 2, Hajdú 1, Pataki 2, Kecskeméti 3. Edző: Sűrű Dezső.

Percekig nem esett gól az első negyedben, majd ennek hajrája hetet is hozott, amelyből a vendégek kerültek ki jobban. A folytatásban jóval kiegyensúlyozottabb lett a játék, a harmadik etap elején utol is érte a jónéhány pólósát nélkülöző Ceglédet a hazai gárda. Később többször is vezetett vendéglátó, a záró felvonásban két találattal is. A végletekig kiélezett mérkőzésen a hajrában újra a vendégeknél volt az előny, de az utolsó másodpercben egyenlített az Oázis, így az új szabályok szerint szétlövéssel kellett eldönteni a meccs sorsát.

Az ötméteresek a CVSE csapatának sikerültek jobban, így két ponttal gazdagodott Sűrű Dezső legénysége. 

Sűrű Dezső: A rendkívül fizikális mérkőzésen nagy izgalmak közepette sikerült két pontot szereznünk.

A bajnokság állása:

  1. PTE-PEAC 14 pont,
  2. KSI SE 12,
  3. OSC II. 12,
  4. Ceglédi VSE 11,
  5. Angyalföldi Sportiskola 10,
  6. AVUS 9,
  7. Tatabánya 6,
  8. Oázis SC 6,
  9. Fehérvár 6,
  10. YBL WPC 3,
  11. Eszterházy SC 3,
  12. ELTE-BEAC 1,
  13. Neptun VSC 0,
  14. HVSC 0 pont.
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában