2024.09.15. 15:00
A fúvósok próbaterme lehet a Márton Kúria melléképülete a felújítás után
A Polgármesteri Hivatal Településfejlesztési Osztályának munkatársai a kivitelező cég vezetőjével és Pető Zsolt polgármesterrel egyeztettek a területen a közelmúltban. Az abonyi Márton Kúria eddig kihasználatlan, északi melléképületét is szeretné megmenteni a város.
– Egy nyertes pályázatnak köszönhetően rövid időn belül elkészülhet az épület hőszigetelése, megvalósulhat az épület külső felújítása – mondta Pető Zsolt polgármester. Hozzátette, a rekonstrukciós munkákat hamarosan megkezdik.
A beruházás összértéke több, mint kilenc millió forint. Ebből három millió forint pályázati támogatás
– mondta a város vezetője.
Hozzátette, határozott elképzelés született a kúria használatát illetően is, a fúvósok próbáinak helyszíne lehetne.
– Az épületnél tartott megbeszélésre meghívtuk Benedek Gyulát és feleségét, Benedekné Török Annamáriát az Abonyi Fúvószenekar részéről. Nyitottak voltak a lehetőségre, sőt már tervezgették, hogyan lehetne a legoptimálisabban kihasználni a kúriát – mondta Pető Zsolt.
Az épületen sok még a munka, de bíznak abban, hogy idővel a belső felújítás is megvalósul. Amennyiben pedig a képviselő- testület jóváhagyja az elképzelést, valóban a fúvósok próbaterme lehet a Márton Kúria.
A kúria műemlékvédelem alatt áll, visszaállítanák régi pompáját
– Az épület egyébként a rendelkezésre álló források szerint valamikor az ezernyolcszázas években épült. A tizenkilencedik század első feléig birtokolta egy bizonyos Vörös család, majd ezernyolcszáznegyven körül a Márton tulajdonába került – sorolta az érdekességeket Pető Zsolt.
A szóban forgó építmény egy kis méretű kúriából, valamint a két oldalán elhelyezkedő melléképületekből álló épületegyüttes része.
– A kúria műemléki védettséget kapott ezerkilencszázötvennégyben, országos nyilvántartásba is került. Később a a szomszédos általános iskola részeként hasznosították –sorolta tovább a történelmi tényeket a város vezetője. Kiemelte, a kúriaépületet jelenleg foglalkoztatók használják, a kibővített déli épületben konyhaüzem működik.
– Szeretnénk, ha az északi épület is mihamarabb visszakapna valamennyit a régi pompájából és ismét megtelne élettel – fogalmazott Pető Zsolt.