22 órája
Csaba György a Jászberényi KSE csapatánál folytatja
Bő egy héttel a bajnoki rajt előtt több változást is bejelentett keretében a Jászberényi KSE.
Előbb két távozóról számolt be a Jászberényi KSE, Lewis Chesterrel visszatérő térdproblémái, Tóth Vajkkal pedig a játékos fejlődésének érdekében bontott szerződést a klub.
A két kosaras kiválása miatt viszont szükség volt egy új játékosra, akit Csaba György személyében találtak meg. A hármas és négyes poszton is bevethető Csaba György az elmúlt években Cegléden játszott, az előző szezonban 16.3 pontot, 4.5 lepattanót és 1.6 asszisztot átlagolt az alapszakaszban, a CKE megszűnésével pedig szabadon igazolhatóvá vált.
– A piacon lévő szabadügynökók közül kiemelkedett Csaba György – nyilatkozta Puskás Artúr új játékosáról. – Tapasztata, sokoldalúsága, fizikai paraméterei sokat jelent majd nekünk a szezon során. Azt várom Gyuritól, hogy a képességeiből, szerepéből adódóan stabil teljesítményt nyújtson a pályán és és segítsen a Pintér, Kinney duónak fiatal csapatunk mentorálásában.