A szemétben leltek rá több száz évnyi történelemre, a maradékot pedig már sosem leljük meg

A vármegyei levéltár kincse egy hatalmas, 1770-ben kiadott nürnbergi földrajzi atlasz. A szakirodalomban Homann atlasz néven ismert könyvritkaság 1964-ban Kenderesről került a gyűjteménybe, miután a háború után egy helybéli lakos kötésétől megfosztva a szemétben találta. Értékét ismerve vitte a községházára, és a feltehetően Horthy Miklós kastélyából származó kötetet ma már gondosan restaurálva őrzik Szolnokon.

Horthy Miklósról ellenfelei szívesen terjesztették, hogy nem volt olvasott ember. A háború után egyenesen arról regéltek, hogy az újságokon, meg néhány szakkönyvön kívül kerülte a betűt, de még azt is felrótták neki, hogy nem beszéli helyesen az anyanyelvét.

A valóság más volt, még ha tudjuk, hogy az elvont gondolatok boncolgatása helyett valóban jobban lekötötték a gyakorlati kérdések. Már születésétől kezdve jelentős könyvtár vette körül, amit a rendelkezésre álló adatok szerint ő maga is értékes művekkel gyarapított.

Egy szolnoki gyűjtő saját elmondása szerint több, a kormányzó, illetve Horthy Paula nevét őrző ex librissel, tulajdonosi névjeggyel is találkozott már, de magam is láttam néhány kötetet, köztük egy színvonalas történeti munkát a kormányzó tulajdonosi bejegyzésével. 

Mivel tengerészként időnként diplomáciai feladatokat is ellátott, például egy nehéz időszakban, Konstantinápolyban, sokrétű nyelvtudása mellett ehhez mindenképpen kellő műveltséggel kellett rendelkeznie. Az őt személyesen ismerő Petneházy Zalán folyamőr törzskapitány elmondása szerint jelmondata is egy római költő, Horatius verssora volt: „Caelum, non animum mutant, qui trans mare currunt.” Szabadon: 

Kissé szokatlan magyar kiejtésének pedig nem tudatlanság, hanem egy fiatalkori sérülés volt az oka, amikor vitorlakezelés közben a Saida nevű korvetten az árbocról a fedélzetre zuhanva eltörte az állkapcsát. 

Nos, Horthy Miklós fentebb említett könyvtárának úgy nyoma veszett az idők során, hogy csak néhány kósza kötet ad hírt róla. A vármegyei levéltár több, a gyűjtemény sorsával foglalkozó iratot őriz, de annyira ellentmondásosak, hogy nem visznek közelebb a történet teljes megfejtéséhez.

Egy másik rendjel darabja pedig csak évtizedek múlva bukkant fel újra, ugyanakkor a spontán fosztogatás mellett a háborút követő új hatalom is hadat üzent a kastély könyv és iratállományának. 

A vármegyei levéltárban található dr. Juhász Károly kenderesi főjegyzőnek az alispánhoz 1945-ben küldött jelentése, amiben azt írja, hogy a „Horthy kastélyban van nagyobb és fontosabb könyvtár és több kép. Ezen könyvtár (így) a fasiszta könyvek felkutatása kapcsán a kunhegyesi járási rendőrkaptányság vette át, és jelenleg is ezen kapitányság rendelkezése alatt áll.” A Magyar Nemzeti Múzeum is figyelemmel kísérte a könyvtár sorsát, mert 1946. május 17-én tudatták megyénk alispánjával, hogy a „tiszaburai gróf Szapáry-féle levéltári anyag és a Kunhegyesre szállított kenderesi Horthy-féle könyv- és levéltári anyag a m. belügyminiszter, továbbá a vallás és közoktatásügyi miniszter rendelete szerint fokozott védelem alatt áll. Ennek megfelelően felkéri az alispánt, hogy a két gyűjteményt Tiszabura és Kunhegyes községek elöljáróságával helyezze biztonságba.” Ezzel szemben a kunhegyesi főjegyző 1946 júniusában azt jelentette, hogy „…Kunhegyes községben a kenderesi ’Horthy’ féle levéltári, vagy könyvtári anyagból származó okmányok, v. más tárgyak nincsenek”. 

Ez azért is elkeserítő fordulat, mert egyben közölték, hogy a gróf Szapáry féle levéltári és könyvtári anyagot a helybeli rendőrségtől kapott felvilágosítás szerint a tél során a magánosok fűtőanyagul felhasználták.” Ez nem volt egyedülálló eset, mert például a Gorove kastélyból is akkoriban tüzelték el Európa egyik legnagyobb vadászati szakkönyv-gyűjteményét.

Mucsi László szolnoki főlevéltáros, egy, a háborús iratpusztulásokról szóló összefoglalójában így ír a Horthy könyvtár és levéltár sorsáról: „…1945-ben ezek az anyagok még megvoltak…A kenderesi Horthy levéltárat Kunhegyesre, a járási rendőrkapitányságra szállították be, mert azt – egy későbbi irat tanúsága szerint – összekeverték a család könyvtárával és a fasiszta szellemű könyvek felkutatásakor az egészet beszolgáltatták a hatóságnak. Ez a lépés végzetesnek bizonyult…” Amikor az alispán kerestette őket, akkor …”ezek az iratok és könyvek már eltűntek…

A Kunhegyesre került Horthy könyvtár és levéltár és könyvtár valószínűleg szintén megsemmisült, azoknak hollétéről a község helyettes főjegyzője 1946 júniusában már semmit sem tudott. ..valószínű, hogy rövid időn belül megsemmisítették a dokumentumokat…” Amikor a könyvtár után kutatva Kenderesen és Kunhegyesen is próbáltam valami nyomot találni a sorsáról, nem jártam sikerrel.

Kár érte, mert a Homann atlaszból kiindulva biztos, hogy komoly értékeket őrizhettek benne. A másik veszteség számunkra, hogy ha ismernénk a kormányzó egykori könyvtárát, többet tudnánk annak az államférfinak a szellemi arculatáról is, aki negyed évszázadon át határozta meg hazánk történelmét.

A Várbeli könyvtár is áldozata lett a háborúnak

Horthy Miklósnak a budai várban is rendelkezésére állt egy könyvtár, de az állami tulajdonban volt és inkább reprezentációs célokat szolgált. Szép kivitelű, bőrkötéses köteteit a Várnak abban a Dunára néző termében helyezték el, ahol a legmagasabb magyar tudományos elismerés, a kormányzó által alapított Corvin Lánc kitüntetéseket adták át.

Ez a könyvtár nem semmisült meg az ostrom során, hanem a Vár számtalan más értékéhez hasonlóan a háború után tűnt el, hogy később néhány kötete antikváriumi forgalomban bukkanjon fel.