Újszászi vonal

6 órája

Továbbra is gondot okoz a síntörés, mutatjuk, meddig kell még késésekre számítani

Az esetnél senki nem sérült meg, a mozdonyvezető sem, aki észlelte a pályahibát.

Mészáros Géza

Hétfőn hajnalban, a Keleti pályaudvaron, egy kis sebességgel haladó mozdony egy tengellyel kisiklott a pályájáról – adott ki közleményt a Mávinform közösségi oldalán Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója. Megtudtuk, hogy a mozdony szerelvényvonat volt, így utast nem szállított, sőt, személy a közelében sem tartózkodott. Senki nem sérült meg, a mozdonyvezető sem, aki észlelte a pályahibát.

síntörés
A Keleti pályaudvaron történt egy síntörés miatt késnek a vonatok az újszászi vonalon
Forrás: Mávinform

Az esemény nem kapcsolódik az augusztusi, jóval súlyosabb siklásos balesethez, amely szintén a Keleti pályaudvarnál történt. A vezérigazgató szerint a két esetnek műszaki értelemben nincs köze egymáshoz, hiszen az akkori balesetért felelős csavarokat azóta minden indokolt helyen átvizsgálták és az állapotuktól függetlenül, pusztán a koruk alapján cserélték.

A jelenlegi baleset oka vélhetően egy csúcssín-törés. A műszaki hiba miatt az újszászi vonalon a szolnoki Z60-as vonatok Budapest és Sülysáp között S60-as vonatként közlekednek – áll a közleményben.

A MÁV tájékoztatása szerint az újszászi vonalon egészen estig, vagy akár éjszakáig a félórát is meghaladó késésekkel számolhatnak az utasok.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában