Ilyentájt minden évben, amikor berobban a vakáció

Itt van, eljött, elkezdődött! Az utolsó betű is felkerült a táblára ma reggel, ott díszeleg immár: vakáció! Az iskolákat persze már napok, talán hetek óta belengi a nyári szünet szele és hőhulláma, de ma üt(ött) az óra, mely hetekre megpecsételi az intézmények „lakóinak” sorsát. Na meg persze, még nagyon sok mindenkiét... Bevallom én is: az egyik szemem sír, a másik nevet. Hogy miért mosolygok? Mert úgy érzem – ahogy ilyentájt minden évben –, hogy jól jön egy kis változás. Családilag belefáradtunk már a hétköznapok mókuskerekének hajtásába, a napok periódikus ismétlődése kissé megviselt már mindannyiunkat, örülünk, hogy egy időre félretehetjük mindezt.

Tudom, tudom, most azt mondják, hogy két, maximum három hét múlva – ahogy ilyentájt minden évben – visszasírom a napról-napra, óráról-órára beosztott, ezáltal kiszámítható tanévet. Mert most, hogy beköszöntött a vakáció, minden sokkal lazább, szabadabb, kötetlenebb és kiszámíthatatlanabb. Kinek van kedve reggel felébredni? És kinek van kedve este időben lefeküdni? A gyerekeknek biztosan nem. Én már bújnék be az ágyba. Na persze, csak szeretnék, ám a porontyaim a végtelenségig tartó játszóterezés után este nyolc után kérik a vacsorát. Aztán amikor végre ágyba kerülünk, akkor hirtelen minden aznapi történet szeretnének elmesélni... Ismerős helyzetek, ugye?

Nos, ha igen, szerencsésnek érezhetjük magunkat! Érezzük is, mert ezek, a sok bosszankodás mellett igazán szeretettel teli pillanatok. S mivel nyáron (szinte) minden szabadabb és kötetlenebb, mi szülők is legyünk lazábbak, felszabadultabbak és türelmesek. Élvezzük a nyarat a gyerekeinkkel együtt! Én megpróbálom – ahogy ilyentájt minden évben...