Érmeseink

A vizet bámulva ültem egy nyári kedd délelőtt a szolnoki Holt-Tisza partján a hőségben, ami még a Vízisport Központ árnyékot adó fái alatt is elviselhetetlen volt. Majd halk morajlásra, fényképezőgépek kattogására lettem figyelmes. A férfi kajak négyes érkezett a stég felé, hogy megmutassa őrült sebességét a sajtónak. 

Nagyon gyorsak a fiúk! – fogalmaztam meg szakmainak korántsem nevezhető véleményemet, miközben a rajtot és a háromszáz méteres szakaszokat gyakorolták Hüvös Viktor „Kicsi” vezényszavaira. Ekkor már „forrott a víz”, hatalmas hullámokat vert a hajó az ország egyik legnyugodtabb holtágán. A hölgyeknél már más volt a helyzet. 

A botrányoktól sem mentes felkészülésük alatt alig engedett be kívülállót Csipes Ferenc edző, így ezen a napon sem láthattuk, hogy milyen formában várja a három olimpiai újonccal felálló egység a párizsi játékokat. 

Ennek ellenére, vagy talán épp emiatt, egy emberként ült a közvetítés elé csütörtökön kora délután a publikum a női kajak négyes döntőjére, majd kétszázötven méternél sokan dőlhettek hátra – ebből már úgysem lesz semmi. De nem így gondolta a kétszeres olimpiai bajnok Csipes Tamara, aki igazi vezérként az utolsókat is kipréselve az egységből indította meg a „hoppot”, hogy a reménytelennek látszó helyzetből, bójáról bójára faragva a hátrányból végül a harmadik helyen tolják be a hajót. 

Ekkor egy emberként csaptunk a levegőbe, megvan a magyar kajak-kenu sport nyolcvanhetedik olimpiai érme.