A foci az foci

Ördögi kör ez. Minél többet látjuk a profi focistákat meccset játszani, annál nagyobb bevétele származik ebből a klubnak. Minél nagyobb a bevétel, annál magasabb béreket tud kifizetni a játékosoknak. És minél magasabbak a bérek, annál többet meccset kell játszani, hogy ezt finanszírozni tudják. 

Ennek a lenyomatát láthatjuk az idei Európa-bajnokságon. Kifacsart, ólomlábakon mozgó játékosok, gyenge iramú mérkőzések, koncentrációhiány, amit a rekordközeli öngólszám is jól mutat. Ráadásul ezúttal a magyar csapat szereplésével járó eksztázis sem javította sokunk szájízét, amivel a csoportkörök utáni meccseket néztük. Vannak olyan fanatikus szurkolók, akik azt vallják, hogy minden világverseny ilyen, de az idő megszépíti az emlékeket. Minden bizonnyal több magyar emlékszik Fiola Attila, Fityó franciák ellen szerzett góljára a Puskásban (a pálya melletti riporter hölgy biztosan), mint a Csehország–Dánia negyeddöntő izgalmaira. 

Mindezek ellenére az idei Eb egyenes kieséses szakaszának néhány meccsén láthattunk labdarúgásra emlékeztető jelenteket, így még az is lehet, hogy Spanyolország és Anglia összecsapása izgalmasra sikerül a döntőben. A kontinenstornán mutatott eddigi forma alapján inkább a spanyolokon fog múlni, hogy melyik arcát mutatja meg az európai foci a világnak. Mert bár a kontinensviadalok bajnokai nem játszanak külön tornát a világ legjobb válogatottja címért – erre ott lesz a 2026-os amerikai vb –, az Európa-bajnoksággal párhuzamosan zajló, botrányoktól sem mentes Copa Americán részt vevő csapatokon épp azt a tüzet lehet látni, amely európai társaikéból hiányzik. És még két évig csak ez a mérce, amivel különbséget lehet tenni a csapatok között. 

Persze a vérbeli rajongók szerint a foci az foci... Reméljük, hogy a vasárnapi finálé ezt be is bizonyítja.