Napfürdő

Nem vagyok mai gyerek. Zsenge ifjúságomból már csak az emlékek élnek, de e régi naplótöredékek felidézése is mosolyt csal az arcomra. Évtizedekkel korábban is voltak nagy nyári forróságok az Alföldön: „Tüzesen süt le a nyári nap sugára…”. A hajdani rekkenő hőségben is vígan éltünk, hiszen az iskolán túli vakáció, a példaként említett egyik kötelező olvasmány mellett a nyár akkor is a szabadságot jelentette nekünk, fiataloknak. 

Örültünk a fénylő napnak, aligruhákban vonzottuk be a barnító sugarakat. Fehér bőrű jómagamat leginkább vörösre pirította a tüzes égitest, majd néhány napos hámlás után újra kezdhettem égetni rózsás hámjaimat. Klímaberendezések híján a fák árnyékát kerestük. Vízparti és strandfürdős alkalmakkor az UV-sugárzásról mit sem hallottunk még, a bronzolaj okozta fájdalmas leégéseket utánkövetéssel, a kék pöttyös, azulénes vagy a kék csíkos lanolinos babakrémekkel csillapította anyánk. Persze, ha nem akadt a kamrában teavaj vagy disznózsír. Nekünk napszemüvegre sem tellett, ezért gondolom, hogy a mára megsokasodott szem körüli ráncaim száma nem csupán a kor függvénye, hanem szorgos gyűjtőmunka a korabeli napfürdőzések során. 

Más napokat élünk manapság. Máshogy éljük meg a Napunkat manapság. A földi életet biztosító csillagunk mára és vélhetően „holnapra” fenyegető tüzes katlant is jelent. Pokolian izzik, leégeti a termést, elpárologtatja a lét vizét, felforgatja a Föld klímáját. Az egykori „napozás” szó és a hozzá tartozó tartalmak hamarosan a retró szótárakban lesznek majd fellapozhatók… 

Napjainkban a nyári nap nem játék. Kizárólag bújócskázni szabad vele. Szerencsére csak nappal...