Üzenet a jövőnek

Amint írtuk, a napokban próbaképpen leendő helyére emelték a szolnoki Belvárosi templom készülő toronycsúcsát és új keresztjét. A félkész alkotás a sikeres műveletet végén került vissza átmeneti helyére, sokat látott elődje mellé. Nem túlzott óvatosság indokolta az eljárást, az új épületelem túl értékes ahhoz, hogy a munka során bármi hiba történhessen vele. E nélkül nem biztos, hogy úgy szolgáljon kétszáz esztendőt, mint elődje tette. 

Emellett egy templomtorony jóval több építménynél. Egy település kimagasló pontjaként hirdeti az ott élő közösség együvé tartozását, lelki közösségét, de időnként sajnos nem kívánt módon vonz ellenséges indulatokat is. Háború esetén például kedvelt és könnyű célpontja az onnan nézelődő megfigyelőket kereső ellenséges tüzérségnek, vagy a katonaság pusztító hajlamának. 

A most nyugalomba vonuló toronycsúcs is számos háborús sérülés nyomát őrzi, közöttük egy, a feltehetően szabadságharcból való ólomlövedéket. Ez a golyó egyidős lehet azzal a történettel, amikor a toronyból a közeledő honvédeket kémlelő osztrák tábornok fülébe kondítottak a haranggal, végképp felmondva vele a barátságot. Egyszóval sok régi história emlékét melengetheti magában egy ilyen ódon alkotmány. 

Jó részüket talán nem ismerjük meg sohasem, de olyan tartós utódot emelhetünk mi is a helyére, ami kétszáz év múlva majd saját üzenetünket is el tudja mondani jövőbeni utódainknak.