Versben az élet

Hogy mi a vonzó a versekben, a költeményekben? Erre sokféle válasz létezhet, valószínűleg nincs két egyforma. Az én véleményem az, hogy lüktet ebben a műfajban valami dallamos, játékos kecsesség. Még a komorabb művekben is.

Egy vers változatos ritmusokkal, lehengerlő szófordulatokkal és olyan jelentéssel közvetít üzenetet, amit valóban művészet megalkotni.

A Magyar Költészet Napján előtérbe kerülnek a költemények, az ország minden pontján kapcsolódó eseményeken élvezhetjük József Attila születésnapjának ajándékát.

A magam részéről sokféle művet kedvelek, annak rendje módja szerint szavaltam is közülük néhányat. Az egyik igen kedves és erős élményem, Csokonai Vitéz Mihály, Reményhez című költeményéhet köt.

Bakfis koromban szavaltam ezt az egyébként érzésvilágában nem kifejezetten könnyű művet. Valahogy mégis erős kötődést éreztem iránta és teljesen belehelyezkedtem az univerzumába. Egy versmondó verseny előválogatóján is szerencsét próbáltam vele és nagyon megindító élmény volt számomra, amikor az egyik zsűritag szemében könnycsepp csillant.

Fiatal kiskamaszként, akkor ott megéreztem, mennyire képes egy vers közvetíteni az életet, az érzéseket. Hiszen minden mű az életből merít és számtalan olyan helyzetre irányítja a figyelmet, amelyekbe– így vagy úgy – de mind belekerülhetünk. Bármikor.

A másik észrevételem, hogy a vers egyfajta csatorna is. Elmondja, amit mi nem tudnánk, nem merünk. Ám – például egy szavalat közben – sorai által kiadhatjuk magunkból az örömünket, bánatunkat, félelmünket, emberi arcaink milliónyi oldalát.

Talán manapság hanyatlik az érdeklődés iránta és kevésbé érdekes...de kívánom, hogy pont ma, ne így legyen!

Mindenki találjon maga számára egy verset vagy csak pár sort, amire kincsként tekinthet.

Ha pedig egyszer keresgélni kezd, nagyon sokat talál majd belőlük….