Távgondoskodás

A gyér világítás és a sparhelt melege álmosítóan hatott rám, miközben egy mély férfihang a vízállásról beszélt a SOKOL rádióból. Ez rémlik abból az időszakból, amikor nagyszüleim vigyáztak rám egészen kicsi koromban. Ők a közvetlenül mellettünk álló portán éltek. Nem volt kérdés az sem, hogy amikor megöregedtek és betegeskedtek, akkor a közelben lakó gyerekeik vigyáztak rájuk, gondoskodtak róluk és segítettek nekik. Ez természetes volt, és egykor, amikor még korábban több generáció is együtt élt, még inkább. Megvolt ennek a hátulütője, de egyben haszna, szépsége is.

Ma már nagyon ritka az, hogy a családtagok elérhető messzeségben vannak. A fiatalabbak a nagyvárosokat választják vagy külföldön próbálnak szerencsét, és így van ez már legalább harminc éve. Fizikai értelemben eltávolodtunk egymástól, ami szomorú, mégis ezt hozta a modern kor.

A szüleim több mint kétszáz, a párom édesanyja száz kilométerre lakik, a munka miatt sajnos csak ritkán van alkalmunk meglátogatni őket. Nincs ez így jól, de nem vagyunk ezzel a problémával egyedül. Éppen ezért népszerű a Gondosóra program, melyre országos szinten már több, mint 400 ezren regisztráltak.

Csak egy gombnyomás, és máris jön a segítség a hozzáértő diszpécsertől, aki azonnal értesíti a megadott hozzátartozót is az aktuális helyzetről. Sőt, azt is figyelemmel kísérik, hogy fel van-e töltve az eszköz.

Mindenképpen jó, és megnyugtató, hogy ha csak a távolból is, de gondoskodhatunk messze élő szeretteink biztonságáról.