Nem sajnáljuk a pénzt

A másik negyvenezerből finanszírozzuk a magánorvosi vizsgálatokat, ilyen-olyan vény nélkül kapható csodaszereket, a Magyarországon kipusztíthatatlannak tűnő hálapénzt, s ebből költenénk még megelőzésre is. Már ha maradna rá.

Csak egy kicsit kell számolni, s gyorsan kiderül, hogy egészséges ételekre, vitaminokra, testmozgásra ebből a keretből már nemigen futja. Széttárjuk hát a kezünket, s egyfajta önigazolásként vékonyodó pénztárcánkra fogjuk, hogy nem eszünk elég zöldséget és gyümölcsöt, hogy nem csak időnk, de pénzünk sincs uszodába járni, s nem hogy edzőtermi bérletet, de egy szimpla futócipőt sem tudunk kigazdálkodni. Közben persze zsíros lakomákra, napi néhány doboz cigarettára, esetleg alkoholra – tisztelet a kivételnek – hajlandóak vagyunk csillagászati összegeket költeni.

Egészségünk megőrzésére egészen addig felesleges pénzkidobásnak tűnik költeni, amíg nem érezzük, hogy valami baj van. Ám amikor valami komolyabb betegséggel jelzi a szervezetünk, hogy túlzottan visszaéltünk a teherbíró képességünkkel, pánikszerűen kapkodjuk be a gyógyszereket, orvostól orvosig járunk és dugdossuk a zsebekbe a borítékokat, hátha azon vissza tudjunk vásárolni tönkretett egészségünket.
Sajnos azonban rossz hírem van: manapság már szinte mindent megvehetünk. Elveszett egészségünk azonban még mindig a ritka kivételek közé tartozik.