Labdarúgás

2 órája

Kovács Nikolasz remekel Ajkán

A karcagi születésű játékos négy gólt szerzett három meccsen.

Kiss Ádám

Legutóbbi három mérkőzésén négy gólt szerzett a karcagi születési Kovács Nikolasz az Ajka színeiben, múltheti duplája után – amely akkor a 2–2-s döntetlenhez volt elég a Budafok ellen – ezúttal győztes meccsen talált be a huszonöt éves játékos, a sereghajtó Tatabánya otthonában nyert a csapat 2–1-re az NB II. nyolcadik fordulójában.

Kovács Nikolasz
Kovács Nikolasz (középen) múltheti duplája után ismét kivette a részét csapata idegenbeli győzelméből
Fotó: Kovács Ivett / Forrás: FC Ajka

Csábi József együttese, a BVSC 1–0-s győzelmet fővárosi riválisa ellen, a Budapest Honvédot győzték le a Bozsik Arénában. Így sorozatban négy döntetlen után tudtak ismét nyerni a zuglóiak, ezzel pedig mindössze egy pont a hátrányuk a listavezető Kozármislennyel szemben.

A Honvédnak viszont ezúttal sem sikerült elmozdulnia a kiesőhelyről, őszi nyolc mérkőzéséből csupán háromon tudott pontot szerezni, két győzelemmel és egy döntetlennel a tabella tizenötödik helyén áll. Ám a napokban Laczkó Zsolt vezetőedző távozott a válogatott kispadjáról, ahol Marco Rossi másodedzője volt, így figyelmét teljes egészében a klubcsapatára irányíthatja.

A Kozármisleny élére a nyáron kinevezett edző, Pinezits Máté vezetésével ezúttal a Kazincbarcika ellen nyert a csapat 3–2-re, győzelmének köszönhetően pedig átvette a tabella első helyét a Szentlőrinctől, miután Waltner Róbert csapata 2–1-re kikapott Békéscsabán.

A forduló eredményei

Tatabánya–Ajka 1–2, Budafok–Soroksár 2–1, Kazincbarcika–Kozármisleny 2–3, Kisvárda–Csákvár 2–0, Bp. Honvéd–BVSC 0–1, Szeged–Gyirmót 1–1, Békéscsaba–Szentlőrinc 2–1, Vasas–Mezőkövesd 1–2.

A bajnokság állása

  1. Kozármisleny 15 pont,
  2. Szentlőrinc 14,
  3. Gyirmót 14,
  4. BVSC 14,
  5. Kazincbarcika 13,
  6. Kisvárda 12,
  7. Budafok 12,
  8. Csákvár 11,
  9. Ajka 11,
  10. Szeged 11,
  11. Vasas 10,
  12. Mezőkövesd 10,
  13. Békéscsaba 9,
  14. Soroksár 7,
  15. Bp. Honvéd 7,
  16. Tatabánya 6 pont.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában