Jászberényi közmeghallgatás

4 órája

Az elhanyagolt élő Zagyva és a kátyús utak miatt is szót emeltek a lakosok

A városi Zagyva elhanyagolt állapotától a kátyús utakon keresztül a piactéri „bulikig” számos témát felvetettek a jászberényiek a 2019-2024-es önkormányzati ciklus utolsó közmeghallgatásán. Mindezeken túl a köztisztaság, a közlekedést érintő problémahalmaz, valamint a fák gallyazása, kivágása és telepítése is szóba került a gyér érdeklődés mellett zajlott fórumon.

Illés Anita

A képviselő-testület a jelenlegi önkormányzati ciklus utolsó közmeghallgatására várta a közügyek iránt érdeklődőket szeptember 25-én a jászberényi Déryné Rendezvényházban. 

közmeghallgatás
Megtartotta a jelenlegi önkormányzati ciklus utolsó közmeghallgatását a jászberényi képviselő-testület
Fotó: Pesti József

Elsőként Budai Lóránt polgármester tájékoztatta a megjelenteket az elmúlt egy évben befejeződött fejlesztésekről, valamint szólt a jelenleg zajló beruházásokról is. Kiemelte, hogy több projekt tervezett költsége jelentősen nőtt a megvalósítás végére. Így például a Suba-öböl védelmét szolgáló, tizenkét utcát érintő csapadékvíz-elvezető hálózat korszerűsítése 365 millió forintról indult, végül az összköltség meghaladta a 460 millió forintot. Hasonlóan alakult a gyermeknevelést támogató humán infrastruktúra fejlesztése is, melynek megvalósítása során a 200 millió forint pályázati támogatáshoz további 100 millió forintot kellett hozzátenni. 

Közlekedési problémákat is felvetettek a közmeghallgatás résztvevői

A városvezető a folyamatban lévő projektek között említette többek között:

  • a Honvéd Jász Kaszinó - Tiszti Klub felújítását, 
  • az élhető település kialakítása Jászberényben című félmilliárd forintos beruházást
  • a neszűri szegregátumot érintő szociális célú városrehabilitációt 
  • a zeneiskola új épületének kialakítását és 
  • a Commheritour nemzetközi pályázatot. 

Megtudtuk azt is, hogy ebben az évben 658 méter járdát újítottak fel, 876 darab kátyút tömtek be Jászberényben. Szakértői vélemény alapján tavaly 80 fát vágtak ki a városban és 328 facsemetét ültettek el. A közterületekre 37 új padot, 59 hulladékgyűjtőt helyeztek ki. A közvilágítás korszerűsítése is napirenden van, mintegy 1600 lámpatest fejlesztését tervezik. 

A polgármester beszámolója után a közmeghallgatáson megjelent lakosok tehették fel kérdéseiket a képviselő-testület tagjainak. Az egyik hozzászóló azt vetette fel, hogy a Hűtőgépgyári lakótelepre vezető bekötő út hídja előtti és utáni kerékpárúton nagyon keskeny az a szakasz, ami le van betonozva, ezért javasolta, hogy a földes, füves rész kapjon szilárd burkolatot. Egyéb közlekedési problémák mellett megjegyezte, hogy a lakótelepet szépen rendben tartják a Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Nonprofit Zrt. munkatársai. 

Az élő Zagyva állapotáról is szó volt

Akadt, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a Cimbalom csárdától Pusztamonostor felé haladva a köves út jobb oldalán áldatlan állapotok uralkodnak, mert évek óta nem takarították ki az árkokat és az ott található fasor gondozásával is foglalkozni kellene. A helyiek számára különböző előnyöket biztosító városkártya bevezetésére is érkezett javaslat a képviselő-testülethez. Mint megtudtuk, az önkormányzat tervei között szerepel a Jászberény Kártya bevezetése, ötletek, tervek vannak annak részletes kidolgozására.

Egy Fiastyúk utcai lakó szóvá tette, hogy a Zagyva élő szakaszán a két gát közötti rész dudvákkal, cserjékkel van tele és ez szerinte veszélyes, nagyobb gondot kellene fordítani a Zagyva kezelésére. 

Erre reagálva Horgosi Zsolt, a Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az élő Zagyvának a Kötivízig a vagyonkezelője, így a JVV Zrt. azon a területen nem végezhet munkát, de jelzik a problémát a vízügyi igazgatóság felé.

közmeghallgatás
A lakosok több javaslatot megfogalmaztak, hogyan lehet élhetőbbé tenni a várost 
Fotó: Pesti József

 

Megoldást sürgettek a kátyúk felszámolására

A fórumon többen szót emeltek a 31-es és 32-es főút belterületi szakaszainak állapota miatt, a helyiek szerint kátyúsak, hullámosak az utak. Balogh Béla alpolgármester kiemelte: a városban 140 kilométer burkolt út van, ebből mintegy 14 kilométer a közút tulajdonában és kezelésében van. A közúthoz tartozik a 31-es, a 32-es főút, az Attila, a Rákóczi, a Szelei, a Thököly út. Mint mondta, az önkormányzat folyamatos kapcsolatban van a közúttal, de az anyagi forrásaik korlátozottak és ez meghatározza az útfelújításokat is. 

A közmeghallgatáson a piac környékén tapasztalható áldatlan állapotokat, bulikat, szemetelést is szóvá tették. Bethlendy Béla képviselő válaszában elmondta, hogy a megoldás szerinte az emberek gondolkodásmódjának, viselkedésének formálásában, illetve a közösség által megfogalmazott elvárások érvényesítésében rejlik. Hozzátette: a közterület-felügyelet a rendőrséggel együttműködve igyekszik fellépni a területen. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában