Elismerés

5 órája

Átadták a Déryné emlékplaketteket Jászberényben

Halálának 152. évfordulóján, szeptember 29-én emlékünnepséget rendeztek Déryné Széppataki Róza emlékére.

Pesti József

A magyar nyelvű színjátszás úttörőjére, az első hazai operaénekesnőre, a vándorszínészet korának legnépszerűbb színésznőjére emlékeztek vasárnap délután Jászberényben, az idén 150 éves Jász Múzeumban.

A Déryné emlékplakettet és az oklevelet idén Kuli Orsolya, és a Kárpit Társulat nevében Szöllősi Sándor vette át 
Fotó: Pesti József

Az eseményen Gulyás András múzeumigazgató köszöntötte a megjelenteket, majd Hortiné dr. Bathó Edit nyugalmazott múzeumigazgató idézte fel a Jászság fővárosában született Déryné Széppataki Róza életútját.

Több évtizedes hagyomány, hogy ezen a napon emlékplakettet adnak át azon személyeknek, akik a színjátszás, a hangszeres zene, a táncművészet terén kiemelkedő tevékenységet folytatnak.

Az elismerést a Déryné Emlékbizottság döntése alapján ebben az évben Kuli Orsolya, a Viganó Alapfokú Művészeti Iskola néptáncpedagógusa kiemelkedő művészeti és oktatói, valamint az amatőr színészekből álló Jánoshidai Kárpit Társulat nevében a Jászság színjátszása terén végzett kiemelkedő művészeti munkája elismeréseként Szöllősi Sándor vehette át.

A rendezvényt zenei előadások színesítették, amely után a résztvevők Déryné Széppataki Róza szülőházánál állított emléktáblán helyezték el koszorúikat.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában