Szappanos Péter kétszer is ott lehetett a válogatott keretében

– Számított a meghívóra?

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Régóta ez a cél lebegett a szemem előtt, aztán az idő múlásával ez a lehetőség kezdett egyre reálisabbá válni. Már az Európa-bajnokság előtt is szóba került a nevem: benne volt a pakliban, de aztán nem engem választott a kapitány. Most viszont egy sérülés miatt be tudtam kerülni a válogatott keretébe, s ez volt a legfontosabb, hogy sikerült.

– És hogy kell elképzelni a meghívást? Ki hívja fel azzal, hogy várják a válogatottnál? Marco Rossi vagy más?

– Először érdeklődtek felőlem. A válogatott kapusedzője felhívta az én kapusedzőmet, hogy nincs-e sérülésem, milyen állapotban vagyok, mivel jó esély van rá, hogy behívnak. Később, amikor hivatalos lett a kerettagságom, akkor a stáb ezért felelős tagja keresett, és elmondta, milyen papírokra van szükség, hogyan zajlik majd ez az egész. A kapitánnyal már csak akkor beszéltem, amikor személyesen találkoztunk, de ez így normális, neki nem is kell semmit mondania.

– Minden játékos más mentális állapotban érkezik meg egy ilyen válogatott-összetartásra, hiszen mindenki máshogy szerepel a klubcsapatával. Ez mennyiben befolyásolta?

– Ezt teljes mértékben ki kell zárni, nem szabad a két dolgot összekeverni. S ez minden játékosra igaz, de nem is foglalkozott senki a klubcsapata körüli dolgokkal, a válogatott mindenki számára elsőbbséget élvez. Ha megnézzük, a Dunaszerdahely is elég rossz szériában van, mégis Schäfer András gólt rúgott a lengyeleknek, szóval ez elég jó bizonyíték rá. Természetesen rám is igaz, hogy a válogatottnál töltött időszakban a nemzeti csapattal foglalkoztam, olyankor ki kell zárni a klubnál zajló eseményeket.

– Bő egy hetet töltöttek együtt, miben lehet ennyi idő alatt fejlődni?

– Igen, kilenc napon át volt együtt a válogatott, és szerintem ennyi idő alatt is sok mindenben lehet előrelépni. Ami különbség volt az NB I.-hez képest, az a játék sebessége. Mindenki a maximumra törekszik, hatalmas koncentrációval dolgozik. Ez volt a legszembetűnőbb és leghasznosabb tapasztalat számomra. Védeni ugyanúgy kell. (nevet)

– És milyen volt a hangulat?

– Mi, kapusok elég sokat edzünk külön, de elég baráti volt a hangulat, mivel Dinivel és Ádámmal is régóta ismerjük egymást, de a kapusedzővel, Kaviccsal (Kövesfalvi István – a szerk.) még 11 éve egymás ellen játszottunk, szóval vele is jó viszonyban voltunk már előtte is. De az egész csapatról elmondható, hogy már az első napon befogadnak, nyitottak. Sok időt töltöttünk együtt az edzéseken kívül is, volt, hogy egyszerre 16-an társasjátékoztunk, más pedig biliárdozott, szóval senki sem csak a szobájában ült egyedül. Szerintem mindez a csapat játékán is meglátszott, hogy jó a kohézió. Ennek köszönhetően tudunk magasabban jegyzett válogatottak ellen is jó eredményt elérni.

– Melyik mérkőzés volt az emlékezetesebb?

– Hatalmas élmény volt a lengyel meccs, mivel 56 ezer ember látogatott ki arra a találkozóra. A hazai annyiban volt érdekes, hogy a Puskásban már ugyan játszottam kupadöntőt tavaly, de ugye akkor két tábor volt, valaki az egyik csapatot buzdította, valaki a másikat, itt viszont mindenki Magyarországnak szurkolt. Már akkor eszméletlen volt a hangulat, amikor kimentünk melegíteni, pedig igazából egy tét nélküli mérkőzésről volt szó. S az is nagyon jó volt, hogy kint volt a párom is.

– Az ősz hátralevő részében viszont már csak a bajnokságra kell koncentrálni. Idén még öt fordulót rendeznek az NB I.-ben, mi a cél a Honvédnál ez idő alatt?

– Azt gondolom, valamit muszáj lesz – kollektíven – változtatnunk, mert eddig elég negatív a szezonunk. Az lenne a legfontosabb, hogy bármilyen játékkal is, de minél előbb be tudjunk gyűjteni egy győzelmet, aztán még egyet és így tovább. Minél több pontot kell szereznünk, ha sikerül, akkor kicsit nyugodtabban mehetnénk el a téli szünetre, amikor lehetne rendezni a sorokat.

– A saját teljesítményével mennyire elégedett?

– A harmadik legtöbb gólt kaptam a bajnokságban… S ha csak a Lokit nézzük, amellyel legutóbb játszottunk, két meccsen kilencszer találtak a kapunkba, ami rendkívül bántó. Persze valamikor úgyis le lehet hozni kapott gól nélkül egy mérkőzést, ha semmi önbizalma az embernek, és úgy is lehet ötöt kapni, ha ennek az ellenkezője a helyzet, de mégsem tud hozzászagolni a lövésekhez. Természetesen 31 évesen már tisztában vagyok vele, hogyan épül fel egy együttes, hogy csapatszinten kell rendbe tenni a védekezést, hiszen a csatár az első védő. Az, hogy ennyi kapott gól mellett behívtak a válogatottba, az nekem egy jó visszaigazolás, tehát annyira nem tehettem róluk. Nyilván volt olyan eset, amikor ha számítok rá, ha jobb napom van, ha mellém áll a szerencse, akkor azt a lövést védhettem volna. Viszont tényleg jó lenne úgy bravúrokat bemutatni, amikor még nem vezet az ellenfél, de néha olyan a szituáció, hogy tehetetlen az ember. Remélem, most már megfordul a szerencsénk.

Névjegy: Szappanos Péter

Született: 1990. november 14., Jászberény

Posztja: kapus

Nevelőegyesületei: Jászberényi SE (2003–05), Szent István SE (2005–2008), Ferencvárosi TC (2008–09)

Klubjai felnőttjátékosként: Dunaharaszti MTK (2009–12, 2013–14), FC Tatabánya (2012–13, kölcsönben), Zala­eger­szegi TE (2014–2018), Me­ző­kövesd FC (2018–2021), Budapest Honvéd FC (2021–)

Legnagyobb sikerei: Magyar Kupa-döntős (2020), NB II.-bronz­érmes (2016), NB III.-baj­nok (2012), NB III.-ezüst­érmes (2010), NB III.-bronz­érmes (2011)

NB I.-es meccsei száma: 98