Szünidei program

2 órája

Tök jó napok köszöntenek Túrkevére

Tök jó programokat kínálnak a szünidejüket töltő diákoknak Túrkevén. A Madarász Károly Művelődési Házban megrendezik a III. Tök jó napok elnevezésű rendezvényt.

Rimóczi Ágnes

Immár harmadik alkalommal rendezik meg Túrkevén a III. Tök jó napokat. A kevi művelődési házban október 29. és 31. között kínálnak őszi, halloweeni programokat a gyerekeknek.

Person,Using,A,Knife,To,Carve,A,Face,Design,Into, tök jó napok
Tök jó napok várják a túrkeveieket a helyi művelődési házban
Fotó: Illusztráció / Forrás:  Shutterstock.com

Október 29-én, kedden délután fél öttől töklámpát készíthetnek a gyerekek Sudár Anett közreműködésével, mely után töklámpás felvonulás indul.

Október 30-án, szerdán délután kettőtől várják az érdeklődőket egy tök jó kézműves délutánra. Lesz foltvarrás, mini kvízek és tök-totó teszik próbára a gyerekek felkészültségét, készítenek sütőtökös golyót, s megrendezik a legtökéletesebb tökételek- és a legtökösebb sütemények versenyét is. Az eredményekről természetesen a kóstoló közönség dönt majd. Lesz majd tökfaragó- és tökszépségverseny, választanak majd tökkirályt és tökkirálynőt is.

Október 31-én, csütörtökön a jelmezeké lesz a főszerep, várják a rémísztő ruhákba bújt résztvevőket, akik halloweeni sétára indulnak majd: Csokit vagy csalunk! – természetesen ez lesz a mottójuk. Mindezek mellett lesz ki-mit-tud? és még számos szórakoztató, tök jó program várja a résztvevőket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában