Végzősök

2 órája

Szalagavató ünnepséget tartottak Karcagon a varrósok – galériával és videóval

Az ünnepségen 46 végzős tanuló kapta meg szalagját osztályfőnökétől.

Daróczi Erzsébet

Pénteken este a Déryné Művelődési Központban tartotta szalagavató ünnepségét a Karcagi Szakképzési Centrum Varró István Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium négy végzős osztálya. 

szalagavató ünnepség
Szalagavató ünnepségét tartotta a karcagi Varró István középiskola négy végzős osztálya
Fotó: Daróczi Erzsébet

A Himnusz elhangzása után a diákok adtak műsort, majd Kiss László, az egyik érintett osztályfőnök mondott beszédet. Ezt követően a végzős osztályok képviselői megkapták a szalagot, amelyet feltűztek az iskolavezetés tagjainak, Facsar András igazgatónak és Kiss Attila igazgatóhelyettesnek, majd a 46 végzős tanuló kapta meg szalagját osztályfőnökétől.

Az osztályok bemutatkozó fényképeinek vetítését követően a szalagavatói táncok következtek, amelyeket Szűcs Edit és Torkos Kármen tanított be. A műsor végén az összes végzős felsorakozott a színpadon és közös énekkel, majd egy-egy szál virággal köszöntötték szüleiket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában