előrejelzés

2021.11.01. 09:00

Ilyen időjárásra számíthatunk hétfőn a Jászkunságban

A csúcsérték 16 fok körül alakul.

Szoljon.hu

A köpönyeg.hu tájékoztatása szerint hétfőn, Mindenszentek napján a ködfoltok és a rétegfelhőzet megszűnése után eleinte változóan felhős lesz az ég, majd délnyugat felől erős felhősödés kezdődik. Inkább csak estétől és ekkor is még csak elszórtan lehet eső, záporeső. A délkeleti szél megélénkül. A csúcsérték 16 fok körül alakul.

A portál azt írja, az egyre közeledő frontrendszer érkezését az időjárásra érzékenyek már megérezhetik. Sokaknál jelentkezhet fejfájás, fáradtságérzet, álmatlanság, csökkenhet a teljesítőképességük. A szív-és érrendszeri betegeknél gyorsabbá válhat a szívműködés, emelkedhet a vérnyomás, emiatt is nőhet a vérzésre való hajlam (agyvérzés) és gyakoribbá válhatnak az embóliák, vérrögös elzáródások (szívinfarktus).

Éjszaka a nyugati országrészben már hidegfront terheli szervezetünket. A megfigyelések szerint ilyenkor a frontra érzékenyeknél a görcsös panaszok fokozódnak, egyre erősödő fejfájás alakulhat ki, valamint a stroke kialakulásának kockázata is fokozottabb lehet. Az epileptiform rosszullétek gyakorisága is megnőhet és a krónikus betegségek tünetei (ízületi fájdalmak stb.) is felerősödhetnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában