Münchausen szindróma

6 órája

Zsíros álláshoz jutott az ismét füllentő Fekete-Győr András (videó)

A Momentum alapítványának elnökeként folytatja kormánybuktató munkáját az ismét nagyotmondó politikus.

MW

Fekete-Győr András, a Momentum országgyűlési képviselője beszédet mond a közvetlen köztársaságielnök-választásért rendezett demonstráción az Országház előtti Kossuth Lajos téren 2024. február 25-én

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Én egy füstgránátot dobtam nagyon sok másik emberrel egyetemben rendőrök mellé


–  egy 2018-as tüntetésen Fekete-Győr András így dicsekedett a tettével - adta hírül a Magyar Nemzet.

 A bíróság úgy látta, hogy hivatalos személy elleni erőszakot valósított meg. 

Első fokon felmentették, később viszont jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélték, két évre felfüggesztve.

„A rendszerváltás óta eltelt időszak első politikai elítéltjévé váltam”– így reagált közösségi oldalán a bukott politikus. Azt írta: „Nem volt még olyan Magyarországon, hogy országgyűlési képviselőt azért ítéljenek el bűncselekmény elkövetéséért, mert a hatalommal szemben tüntetett.” 

„Az a baj, hogy ilyen eset természetesen már történt a politika történetében.” 

– így cáfolt rá Fekete-Győr András csúsztatására a Jobbik korábbi elnöke. Sneider Tamás ugyanis a Magyar Nemzetnek azt mondta, Samu Tamás Gergő volt jobbikos országgyűlési képviselőt hasonló esetért ítélték el. A különbség mindössze annyi, hogy ő üres sörösdobozt dobott egy tüntetésen a rendőrök felé.

A jogerősen elítélt momentumos politikus zsíros állást kapott

Nem marad munka nélkül az országgyűlési mandátumát elveszítő Fekete-Győr András, akit a bíróság múlt héten jogerősen elítélt, amiért 2018-ban egy tüntetésen rendőröket dobott meg füstgránáttal - adta hírül a Magyar Nemzet.

Az ítélet után a Momentum korábbi elnöke közölte:

 a párt alapítványának elnökeként folytatja kormánybuktató munkáját, mégpedig a varsói modell importálásával. 

A Tűzfalcsoport górcső alá vette az Indítsuk be Magyarországot Alapítványt, és

nem meglepő módon külföldi támogatókra, megemelt alkalmazotti létszámra, valamint kifizetésekre bukkantak.

Az eredeti cikkeket ITT és ITT olvashatja el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában