gondnokság alatt

2020.05.14. 17:30

Továbbra is csődben van Tiszatenyő

Óriási, csaknem kétszázötvenmillió forintos adósságot halmozott fel a korábbi években az ezerhatszáz lelkes falu.

Molnár-Révész Erika

Forrás: Sarkadi Imre/GoogleMaps

Fotó: Hutter Zsófia

A már lejárt tartozás leginkább a megvalósulatlan beruházások és a szabálytalan pályázati pénzköltések miatti bírságokból adódott össze. Az önkormányzat nem látott más kiutat, nemrég adósságrendezési eljárást kért saját maga ellen.

– Az átadás-átvétel során felmerült gazdasági problémákat minél hamarabb szeretném kezelni, mivel vannak olyan követelések, melyek azonnali cselekvést kívánnak. Ezek részben meg nem valósult pályázatok, részben megvalósult pályázatokból fennmaradó pénzek visszafizetését jelentik – így vette át tavaly októberben Tiszatenyő kasszáját az akkor frissen megválasztott polgármester, Mező József.

Azóta kiderült, a több tételből álló követelés összegét, mely jelenleg mintegy kétszázötvenmillió forintot jelent, segítség nélkül nem tudja kigazdálkodni a kistelepülés. Ezért az önkormányzat kezdeményezte az adósságrendezési eljárást maga ellen.

– Ezt a kérelmet a törvényszék helybenhagyta, már megvan az adósságrendező cég is, amelyik az eljárást végigviszi. Jelenleg tájékozódnak az önkormányzat pontos pénzügyi helyzetéről, lehetőségeiről – erősítette meg értesülésünket Mező József, Tiszatenyő polgármestere.

Ez azt jelenti, hogy ezután már csak a pénzügyi gondnok aláírásával indíthat bármilyen kifizetést a település.

– A legoptimálisabb esetben már ebben az évben kikerülhetünk az adósságcsapdából, de ha nem, akkor nem látja senki előre, hogy meddig tarthat. A település jelenleg működik, a munkabéreket ki tudjuk fizetni, ahogy a közüzemi számlákat is. Azonban az elsősorban az állam, vagyis a Belügyminisztérium felé fennálló tartozásból nem tudtunk semmit törleszteni – vázolta a jelenlegi helyzetet a polgármester. Hozzátette, úgy gondolja, az adósságrendezési eljárás a béreket nem fogja érinteni, és azokat a százszázalékos finanszírozású, immár biztosan nyertes pályázatokat sem, melyekhez nem kell önerőt biztosítania a településnek.

– Ilyen például a bölcsődei pályázatunk, melyre kilencvenmillió forintot nyert településünk. Több évtizedes álmunk már egy bölcsőde Tiszatenyőn, eddig ugyanis még itt nem volt ilyen intézmény. Tizenöt férőhelyes lenne, és már nagyon várják a településen. Emellett a Magyar Falu Programon belül nyertünk forrást a temetőnkbe urnafal építésére, ez is százszázalékos finanszírozású. De a többi pályázatból, ameddig az eljárás zajlik, kiírtuk magunkat – mondta Mező József. A kistelepülés hétfőre dolgozta ki a válságköltségvetést, melynek részleteiről későbbre ígért tájékoztatást a polgármester.

Félkész sportöltöző, meg nem épült vágóhíd

Tiszatenyő polgármestere tavaly novemberben a település honlapján megosztotta az adósság részletes listáját. A kétszázötvenmilliós tartozás legnagyobb összege – százhúszmillió forint – az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésére vonatkozó pályázattal kapcsolatos, ahol szabálytalan pénzfelhasználás miatt a Pénzügyminisztérium indított eljárást. De az összesen hat tétel között szerepel például a tervezett baromfivágóhíd esete is, mely telekrendezés és a kivitelezővel folytatott viták miatt hiúsult meg. A lejárt tartozások között egy be nem fejezett sertéstelep-fejlesztés, valamint egy szintén félbemaradt sportöltöző-építés is megtalálható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában