SZOLNOK

2018.09.11. 15:28

Fegyházban üli le büntetését a játékpisztolyos rabló

A Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség vádiratot nyújtott be egy 20 éves nagykátai férfivel szemben fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt.

M. G.

A büntetőügyről dr. Zsilka László, a megyei főügyészség helyettes sajtószóvivője számolt be hírportálunknak.

A vádlott 2018. március 11-én 12 óra 50 perc körüli időben a szolnoki vasútállomáson menetjegy és pénz nélkül felszállt a Szolnokról Budapest Keleti-pályaudvarra közlekedő vonatra. A vádlott egy valódi revolverhez nagyon hasonlító, rózsapatron működtetésére alkalmas játékpisztolyt tartott magánál.

Azért, hogy pénzt szerezzen, végigjárta a vonatot. Olyan áldozatot keresett, akire más személy közvetlen rálátással nem volt.

Néhány perc múlva sikerült is kiszemelnie egy 19 éves fiatalembert, aki egyedül ült az egyik vagonban. A vádlott leült a sértettel szemben, a játék pisztolyt pedig úgy fogta rá, hogy félig eltakarta, nehogy a sértett felismerje, hogy nem valódi.

A vádlott a sértett fiatalember ruházat átvizsgálva elvette tőle a pénzét és a chipsébe is beleevett. A sértett a tárcáját nem adta át, hanem felajánlotta, hogy kifizeti támadója menetjegyét.

Néhány perc múlva érkezett a vagonba a jegyvizsgáló, akitől a sértett segítséget kért. Az ellenőr nyomban értesítette a rendőrséget, ezért már Újszászon sikerült elfogni az elkövetőt.

Az ügyészség a letartóztatásban levő vádlottal szemben fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt. A fegyveresen elkövetett rablás bűntettét a Büntető törvénykönyv 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni – tudtuk meg a helyettes sajtószóvivőtől.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában