2017.07.09. 14:57
Különleges összefogásnak köszönheti létét a szolnoki MÁV Kórház
Az intézmény fennállásának immár ötvenedik évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból Jubileumi Ünnepi Tudományos Napot szerveztek pénteken, ezt megelőzően pedig az intézmény parkjában az elmúlt fél évszázadra emlékezve fát ültettek.
A konferencia résztvevőit üdvözlő dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízott köszönetet mondott az elmúlt ötven évért, és az intézményben folyó színvonalas gyógyító munkáért.
– Az, hogy ma itt vagyunk, számomra tökéletesen igazolja: 2006-ban nem hiába mentünk sokszázan tüntetni a szolnoki MÁV Kórház bezárása ellen. Az intézmény megmaradt, s megújult, megerősödött – emelte ki Szalay Ferenc polgármester köszöntőjében.
Faültetés a Máv kórház kertjében, dr. Tarján Péter tiszteletére
Dr. Rudner Ervin, a kórház főigazgató-főorvosa pedig hangsúlyozta: a legfontosabb számukra, hogy sikerült egy jól működő, mozgásszervi profilú intézményt kialakítani. A rendezvényen elismerésben részesült dr. Tarján Péter, Nagy Ildikó, Szilágyi Istvánné és Antal Ágnes.