Szenvedélybetegek gyógyításán fáradozik a szolnoki terapeuta

– Mivel foglalkozik pontosan?

– Családterapeutaként végeztem, aztán addiktológiai konzultáns lettem. Ezek a dolgok mindig is érdekeltek, és azt mondhatom, nagyon szeretem a munkám. Szenvedélybetegekkel már régóta foglalkozom. Fiatalon elkezdtem gondolkodni azon, hogyan lehet ezeken az embereken segíteni, illetve ki, és miért használ különféle szereket. Úgy szereztem képesítést, hogy közben a vendéglátásban dolgoztam, ahol sok mindent megtapasztaltam. Sőt, üdülőhelyeken is megfordultam, és ezeken a helyszíneken is sok dolgot láttam.

– Nem lehet könnyű minden nap krízisben lévő emberekkel találkozni. Hogyan tud empátiával viszonyulni hozzájuk úgy, hogy közben nem sérül?

– Minden embernek megvan a saját története, amely meghatározza, hogyan viselkednek, éreznek. Meg kell hallgatni a gondolataikat, és ami a legfontosabb: tudnunk kell megérteni őket. Természetesen ráhangolódunk arra, aki eljön, emellett felkészülünk a történetükre, de a végén tudni kell lezárni az esetet.

– Mi valójában a szenvedélybetegség?

– Bárki lehet szenvedélybeteg, aki elkezd valamilyen szert használni, és ezt nem tudja kontroll alatt tartani. Lehet, hogy valaki hosszú évtizedeket él le úgy, hogy nem használ semmit, de egyszer olyan ponthoz ér az életében, amelyből nem látja a kiutat. Ilyenkor egyesek kémiai szerekhez nyúlnak. Itt emelném ki a fiatalokat, akik nem mindig tudják, hogyan oldják meg a nehézségeiket. Ebbe a helyzetbe hamar belép az alkohol és a kábítószer...

– Mi az a pont, amikor még időben ki tudunk szállni, hogy ne váljunk beteggé?

– Nehéz erre válaszolni, hiszen ez egyénre szabott. A genetika is meghatározhatja, hogy ki lesz szenvedélybeteg. Ez persze nem jelenti azt, hogy ha valakinek a családjában volt szenvedélybeteg, akkor ő is azzá válik. Az is egyéni, hogy kinek mi „válik be”. Van, akinek például nem jön be az alkohol, de a kokain már igen. Hiszen, aki elkezd használni különböző szereket, az keresgél, hogy mi adja meg neki azt az érzést, ami az életéből hiányzik.

– Leélhetünk úgy egy életet, hogy minden nap bódult állapotban vagyunk?

– Nem feltétlenül kell minden nap fogyasztani valamit ahhoz, hogy az ember függővé váljon. Előfordul, hogy valaki minden szombaton használ valamilyen szert, de korántsem biztos, hogy függő lesz. Meglehet, hogy tíz főből hatnak nem lesz semmilyen problémája, a másik négy viszont érez magában valamit, a gondolkodásában, a viselkedésében. Van, aki azt veszi észre magán, hogy nem úgy megy az összeadás és a kivonás, vagy akadozik a szövegértés, esetleg agresszívvá válik az illető. Ezek jelzésértékűek, amiről már érdemes beszélni, és segítséget kérni.

– A családok életére is hatással lehet a szenvedélybetegség…

– Így igaz. A szerhasználó szülők általában nem úgy figyelnek a gyerekeikre, ahogy arra szükség lenne, és állandósulhatnak a feszültségek. Az egyik fél azzal van elfoglalva, hogy mi van a szenvedélybeteggel: elérhető-e, hol tartózkodik, mennyit ivott, és hol lőtte be magát. Emiatt a gyermekre kevesebb figyelem hárul. Az ilyen családokban rengeteg energia megy el arra, hogy ne derüljön ki, mi történik otthon, és ezzel értékes időt veszítenek. A legmegrendítőbb az, amikor egy ilyen közösségben a gyermek a bűnbak, vagyis ő a hibás mindenért. Azaz, ha „ő jól viselkedne, akkor nem lenne semmi probléma”. Úgy vélem, a szenvedélybetegségből hit nélkül nem lehet kijönni. El kell hinni, hogy képesek vagyunk kilábalni belőle. Mindezt egyedül nem tudja végigvinni az adott személy, ehhez elengedhetetlen környezetének támogatása.

– Milyen problémákkal találkozik a munkája során?

– Azt gondolom, nagyon oda kell figyelni a kismamákra, hogy nyugodtan teljen a terhesség. Gyakran látni olyan élethelyzeteket, amikor a kismama otthon van, a férj pedig több száz kilométerre dolgozik a családjától. Az anya magára marad, és ilyenkor akár depresszió is kialakulhat nála. Korántsem mindegy azonban, hogy a nőket ebben az időszakban milyen stresszhatások érik. A magzatot ért stresszhormonok ugyanis meghatározzák, hogy felnőttként hogyan kezeli a feszült helyzeteket. Találkoztam olyan esettel, amikor valakit meggyilkoltak a családban, vagy valaki börtönbe került, de a gyász is súlyos helyzeteket teremthet. Sok családban nem tudják, miként dolgozzák fel a gyászt, holott az életünkhöz hozzátartozik a veszteség. Óriási ereje van annak, ha együtt sírunk, ahogyan annak is, ha ilyenkor megöleljük egymást. A lényeg, hogy merjünk beszélni a problémáinkról.

A podcast megtalálható a Szoljon.hu Youtube- és Spotify-csatornáján is.