„Amit a Jóisten rám bízott, igyekeztem túlteljesíteni” – nyugdíjba vonult Szabó József törökszentmiklósi elnök-lelkész

Negyven év szolgálat után nyugdíjba vonult Szabó József elnök-lelkész, a Törökszentmiklósi Református Egyházközség lelkipásztora. A több évtizedes sikeres munkáért ünnepi istentiszteleten adott hálát a közelmúltban a gyülekezet. 

Több évtizedes munka után nyugdíjba vonult Szabó József elnök-lelkész

– Milyen érzésekkel, gondolatokkal vonult nyugdíjba? 

– Először is nekem, mint felszentelt református lelkipásztornak hálát kell adnom a mindenható Istennek, aki 70 éves koromig megsegített a szolgálat végzésében, melyből 40 évet a Törökszentmiklósi Református Egyházközség gyülekezetének szolgálatában tölthettem el. Ez rendkívüli hálaadásra indító tény, tekintettel arra, hogy az elmúlt 300 esztendőben ketten-hárman értük el ezt a hosszú szolgálati évet.

– Hogyan kezdődött a törökszentmiklósi szolgálat?

– Törökszentmiklóson 1984 október 1-én kezdtem meg a szolgálatot református lelkészként. Az akkori püspök helyezett át ide az általam nagyon szeretett hajdúsámsoni gyülekezettől. Ez Debrecen közelsége miatt is igen kedvező hely volt és lett volna gyermeknevelés szempontjából, ugyanis a gyermekek még nagyon kicsik voltak a költözés ideje alatt. Elég kemény szocialista idők voltak még ezek. Az az igazság, hogy elég nehezen álltak velünk szóba az emberek, hiszen, akinek valamilyen felelős tisztsége vagy állása volt, annak nem volt tanácsos a lelkésszel barátkoznia. A körülmények aztán gyorsan megváltoztak a rendszerváltozással, de nekünk ott maradt egy romos állapotban lévő templom, egy befejezetlen parókia, és jónéhány százezer forintnyi adósság, ami az akkori pénzügyi viszonyokhoz képest tetemes összeget jelentett. 

Eredményesen építkezett, fejlődött az egyházközség 

• A rendszerváltás után elsőként az országban visszakértük a templomunk mellett működő iskolánkat, melyet 1991 szeptemberében megnyitottunk
• 2011-ben bővítettük egy óvodával, ahol jelenleg 75 gyermeket gondozunk
• Ugyanebben az évben még egy idősek otthonát is indítottunk
• Ezt követően mertünk egy nagyot álmodni, és építettünk pályázati forrásból egy 24 férőhelyes bölcsődét is
• Mindeközben fenntartásunkba vettük a Székács Elemér Szakközépiskolát, mely három év után a Törökszentmiklósi Református Oktató Központunk motorjává vált

– Az oktatóközponttal az intézményeink a bölcsődétől a középiskoláig egy igazgatási és gazdasági egységben működnek. Ezek rendkívül sok feladatok adtak számomra, melyet igyekeztem hűségesen ellátni.

– Ezek nekem nagyon sok örömöt és boldogságot adtak. Törökszentmiklóson kívül 2002-ben Szajolban 8 év kemény munkája után sikerült egy református templomot is felépíteni. Ez azóta egy önálló gyülekezetté fejlődött. Ezek mellett a város újratelepítésének 300. évfordulója alkalmából létrehoztunk egy Helytörténeti Gyűjteményt. Azzal a boldog megelégedéssel köszöntem el a gyülekezettől, hogy amit a Jóisten rám bízott, igyekeztem túlteljesíteni. A gyülekezettől nem köszöntem el, hiszen ezután is oda járok, és istentiszteletet is tartok majd, valamint a Helytörténeti Gyűjtményt igyekszem fejleszteni. Negyven év után egy elégedett és boldog nyugdíjas vagyok, aki nagyon sok szeretetet és támogatást kapott Törökszentmiklóson.

– 1984-től kezdte a történetét, de biztos volt előzménye annak, hogy miért választotta ezt a hivatást.

– A családomban elég sok lelkipásztor szolgált, a szüleim ugyan nem voltak azok, de szorosan kötődtek az egyházhoz. Miután az általánost elvégeztem Nyékládházán, a Debreceni Református Kollégium gimnáziumába írattak be. Ez az iskola meghatározó volt számomra, nagyon sok kedves, idős szaktanár, egyben lelkész tanított bennünket, akik egészen más utakra vezéreltek bennünket, mintha világi iskolába jártunk volna. Nem véletlen, hogy az érettségi után az osztály több, mint a fele a lelkészi hivatást választotta.

– A református lelkészek számára megadatik az az öröm, hogy családot alapítsanak. Ez mikor történt?

– Egy  kelet-németországi látogatás során ismertem meg a feleségemet. Közben rádöbbentem, hogy ugyanabba az iskolába jártunk, csak ő néhány évvel alattam. Elmélyült a kapcsolatunk, és 1978-ban házasságot kötöttünk, lassacskán készülünk az 50. házassági évfordulónkra. Három leánygyermekünk született, a legkisebb az én lelkészi munkámat veszi át. A feleségem nyugdíjba vonulása után pedig a vejem került a második lelkészi állásba, úgyhogy, a gyermekeink folytatják azt a munkát, amit mi elkezdtünk negyven évvel ezelőtt.

– Úgy tudom, a lelkipásztorkodás mellett könyveket is ír. Miről, mi a kedvenc téma és miért?

– A legkedvesebb témám a magyarországi református egyház története, annak különböző korszakai, és ezen belül is, mint művészettörténet szakos, a református egyház művészeti emlékeinek feldolgozását nagyon szívesen végzem. A Helytörténeti Gyűjteménybe például visszaszereztem több mint félszáz olyan tárgyat, amely egykor az egyházközséghez tartozott, ám időközben elkallódott, országos múzeumokba került, vagy magángyűjtőkhöz. Ennek az oka az volt, hogy az államosítások nagyon keményen sújtották a törökszentmiklósi egyházközséget, mindkét parókiáját kisajátították, és gyakorlatilag az évszázados értékek majdhogynem az utcára kerültek. Két gyönyörű épületről van szó, az egyik a templommal szemben állt a Kossuth Lajos úton, a másik a jelenleg működő buszpályaudvar helyén volt, melyeket próbáltam műemlékké nyilváníttatni, ami sikerült is. Ám a magasabb hatalmon lévők úgy döntöttek, törlik a műemléki védettséget, és helyette egy buszpályaudvart építenek a templom tövébe.

– Min dolgozik most?

– Elkezdtem azon a történeten dolgozni, amikor a 46-os út bővítése során példátlan módon a református temetőn vezették át a nyomvonalat, miközben több mint 800 elhunyt földi maradványait forgatták ki a sírjaikból, és 27 házat kisajátítottak.  Azért vártam vele eddig, mert akik ezt az államhatalmi döntést végrehajtották, még éltek, és nem szerettem volna megbántani vagy sérteni senkit.

– Az egyházközség életében is tragikus esemény volt ez, a lelkésztársaim megszenvedték a következményeit. Ez egy szomorú emlékállítás lesz a törökszentmiklósiak számára, de készülök sokkal vidámabb dolgokkal is, például a város visszatelepítése után élt híres személyiségek életrajzát kezdtem el megírni, ezen kívül szívesen foglalkozok a református egyház köznevelési történetével is.

– Most, hogy nyugdíjba vonul, mint tanácsol az útravalónak az utódok számára úgy általánosságban, milyen a jó lelkipásztor?

– Vannak olyan modern irányzatok, melyek azt mondják, a lelkipásztor csak 5 vagy 10 évig szolgáljon a gyülekezetben, aztán menjen tovább. Én azt vallottam, és azt tanultam a professzoraimtól, hogy nekünk az adott települést és a gyülekezetet mélyen meg kell ismernünk, úgy a történetét, mint a szociológiai állapotát, csak ezután tudunk eredményesek lenni. Ezt én a magam életében megtapasztaltam, hiszen már olyanok lelki gondozását végeztük a felségemmel, akiknek a szülei vagy akár a nagyszülei is a gyülekezethez tartoztak, vagy éppen a református iskolába jártak. Ezért közvetlenül tudtuk segíteni, támogatni őket a különböző élethelyzetükben, hiszen a lelkésznek a hit terjesztésén túl életviteli tanácsokkal is gyakran kell szolgálni a nehéz sorsú emberek számára, vagy éppen a családban felmerülő problémák miatt kell segítséget nyújtanunk.

– Több mint 2000 ember temetési szertartásán szolgáltuk a feleségemmel, de rendkívül sok örömünk volt a kisgyermekekben, akiket például megkereszteltünk, és akik azóta maguk is szülők. Sok boldogságot adott a házasságkötéseken való szolgálat is. Úgy mondhatom, hogy sok örömünk volt ebben a szolgálatban, amit a jó Isten megengedett nekünk, hogy végezzünk. Örültünk annak,  hogy bizalmat kaptunk tőle, és végezhettük ezt a szolgálatot az elmúlt negyven esztendőben.