Összefogás ereje

Önzetlenül segíteni büszkeség. Mérhetetlen örömmel tölt el, amikor egy véradás után néhány nappal megérkezik az első pillantásra sablonosnak tűnő üzenet: „Köszönjük, hogy véradásával hozzájárult egy beteg gyógyulásához!”. Csak néhány szó, amivel még inkább megerősítik, hogy jól döntöttem.

Pedig az első alkalom után volt egy hosszabb kihagyás. A negatív tapasztalat miatt nehezen vettem rá magam a jó ügyre ismét, tettem mégis egy összefogás miatt. Ez indított el azon az úton, hogy azóta már tízszeres véradó lettem. Az évek alatt az sem tántorított el, hogy az előzetes vizsgálatok alkalmával időről időre előfordul, az adott napon mégsem vagyok alkalmas. Nem csüggedek, a sport megtanított küzdeni. A három hónaposra húzódó eltiltást arra fordítom, hogy erősítsek a szervezetemen és újra adhassak. Adhassak magamból. Egy kicsit. Mert ez a kicsi másnak hatalmas segítség. Az ok tehát nem a fent említett üzenet, hanem egyszerűen az, tudok segíteni. És, ha tudok, miért ne tenném meg. Mert, ahogy oly’ sokszor fogalmaztuk már meg az Új Néplap hasábjain is, az emberi vér mással nem pótolható. 

Nyújtottam már irányított véradáson is segítségre a karomat. Akkor talán még inkább megtettem mindent, hogy sikerüljön. Nem magamért, hanem a másikért. Ahogy cikkünkben olvasható, a súlyos balesetben megsérült abonyi rendőrnőért is megmozdult egy közösség. Az összefogás ereje ezúttal a véradások számában jelenik meg, mert most erre van a legnagyobb szükség.