Tapsviharra várva

Kissrác voltam, amikor egykori iskolámban, a szolnoki Kassai útiban, az egyik óra közepette az iskolarádióban bemondták, hogy vívónk, Rejtő Ildikó aranyérmes lett a tokiói olimpián, mire kitört a tapsvihar az osztályban. Azóta sok víz lefolyt a Tiszán, sőt Tokióban már egy újabb olimpiát is megrendeztek, épp legutóbb. Mostantól pedig két héten át ismét az ötkarikás játékokra figyel a világ, melynek Párizs ad otthont, ahol kétszázhat ország sportlói, köztük magyarok is indulnak majd az érmekért. 
Rejtő Ildikó győzelme óta hatvan év telt el, és mint az élet minden területén, a sportban is gyökeres változások történtek. Ma már nem beszélhetünk amatőr sportról, mint valaha. Mindenki profi, a pénz dominál minden szinten. 

De most nem erről szeretnék írni, hanem arról, hogy sportolóink ismét ott lesznek a megméretéseken, közülük többen is esélyesek az érmekre és helyezésekre egyaránt. A seregszemlét kőkemény kvalifikációs versenyek előzték meg, akik ezeket jól teljesítették, képviselhetik színeinket Párizsban. Nem túlzás: néhány sportágban könnyebb jól szerepelni az olimpián, mint a világ- vagy az Európa-bajnokságokon, hiszen kevesebb az induló. Két-három győzelmet követően akár éremközelben is érezhetik magukat a sportolók. 

Ahogy közelednek a versenyek, barátok, ismerősök kérdezgetik egymástól, hogy szerinted hány érmet szerezhetünk Párizsban. Az általam is emlegetett tokiói játékon huszonkét, a legutóbbin húsz medál volt a termés. Gyanítom, ha Párizsban is hasonlóan szerepelnek a mieink, ismét ki fog törni a tapsvihar.