Viharok formálják az életet

„Nagy esők jönnek és eli…” dehogy indulunk! Sehova! Főleg az utóbbi napok függönyszerű zuhéinak idején. Mondjuk hétfő este a kedves pont levitte volna a négylábúnkat a szokásos egészségügyi sétára, de a hangok hallatán és a teraszajtóból látottak alapján az eb is úgy gondolta, hogy kibírja még egy kicsit. Hétvégén meg éppen hazaértünk a szombati jégverés előtt, legalábbis a „lány szekció”, a férjem meg két utcával lentebb az autóba kényszerülve várta, hogy ő is csatlakozzon a fészek biztonságához.
A természetnek egyfelől nem lehet oka panaszra, az a bizonyos aranyat érő májusi eső (amiből júniusra is jutott) bőségesen öntözi a földeket, a növényeket. De közben a pincéket, garázsokat, csatornákat szintén.

Hol lehet a vége?

Másfelől pedig katasztrófafilmekbe illő jelenetek fogadják az embert az egyes utcákban napokkal a tombolások után is. Tőből kiszakadt, kicsavarodott faág óriások hevernek mindenfelé, jobb esetben már összeaprítva, elrendezve vagy csak gyors megoldásként oldalra húzva a járdáról, útról.
És hol van még a vége?
A heves zivatarok az évszak velejárói. Ez rendben van, de az talán kevésbé, hogy mostanában ennyi érkezik belőlük. Elindíthatjuk a gondolatfolyamot és visszafejthetjük a klímaváltozás témaköréig...de ez túl sok mindenen nem változtat.
 

És egy kicsit elgondolkodunk, mekkora erők formálják az életet, a létezést.
A természet törvényei, amelynek mi is részesei vagyunk.