Résen lenni

A huszadik század végének szülötteként nem ismeretlen számomra a számítógépek és az internet világa. 

Már az általános iskola alsó évfolyamaiban ismerkedtünk a digitális technológia vívmányaival. Később már az arc nélküli és sokszor álneves csetelések csodáiba is belekóstoltunk, tettük mindezt a tanórai szabadidőben vagy délután a könyvtárban. Eleinte ugyanis otthon még nem volt számítógépünk, amikor meg lett, akkor is csak a szüleink munkája után ülhettünk le mellé valamilyen játékot játszani. Így nem volt más lehetőségünk, mint feliratkozni a könyvtári gépek egyikére, és igen „hasznosan” eltölteni a nekünk jutó egy órát, amiből a betárcsázás hosszú perceket vett el.

Bár a korábbi soraimból erősen a bezzeg az én időmben… klisé üt át, mégsem volt az azért olyan régen, hogy jelentősen különbözzön a mai fiatalok életétől. Középiskolában már ugyanis saját laptopom volt, hűségesen szolgált az első diplomamunkámig. Ha ma bekapcsolnám a hosszú karikázás után még talán órai jegyzeteket és diasorokat is találnék rajta. Vigyáztam rá, ahogy tehetik azt az ötödikesek, hatodikosok és kilencedikesek közül azok, akik a napokban vehetik át a Klebelsberg Központtól igényelt notebookokat.

Lehetőség ez a családoknak, hogy nem kell egy informatikai eszközbe befektetni, gyermekük mégis lépést tarthat a fejlődés ütemével. De alkalom a fiataloknak is, hogy mélyebben beleáshassák magukat a digitális világba. Viszont ezen az úton minden szereplőnek résen kell lenni, a veszélyek ugyanis az elmúlt évtizedekben jelentősen megszaporodtak. Nem árt tehát az önfeledtség mellé és kis óvatosságot is belecsempészni a mindennapi használatba.