Összeszorított foggal

Most éppen hideg van és az eső is esik, a köd szitál vagy beköszöntöttek a mínuszok – még hosszan sorolhatnám a kifogásokat. Szerintem rajtam kívül is szép számmal akadnak a Föld kerekén, akik mielőtt futásra adják a fejüket, számtalan ürügyet találnak arra, miért is ne induljanak el. Esetemben a kilométerek monoton taposása a labdarúgáshoz szükséges „rossz”. A sokadik kör után küzdök minden megtett lépésért és összeszorított foggal, már csak azt számolom mennyi van hátra. Nem is értem a maratoni távokat választókat, hogy nem bolondulnak bele saját gondolataikba, amíg haladnak előre. Mindig csodálattal figyelem kecses lépteiket és azon morfondírozom, vajon belül ugyanúgy megszenvednek minden mozdulatért, mint én?

Persze egészen más a helyzet, ha csapatról és közös sportolásról van szó, akkor szinte semmi sem tántoríthat el, hogy nekilóduljak. Együtt ugyanis minden könnyebb, még a mínuszokat átvészelni is. Ha rúghatom a bőrt meg pláne. A téli időszakban a húsz fokos kellemes tavaszi napsütés gondolata hajt előre. Csak telnek fölöttünk a napok, hetek és hónapok újabb és újabb kihívásokat, fejlődési lehetőségeket kínálva, amiket ki kell használni. Hiszen pillanatok alatt elérkezünk a felkészülés utáni valódi megméretésekhez, ahol igazán helyt kell állni, ott már késő csak a kifogásokat sorolni.

Ahogy cikkünkben is olvasható Németh Richárd, örményesi terepakadályfutó számára nem a legideálisabbak az edzés körülményei, mégsem a kibúvókat keresi. Az általa kiválasztott versenyhez kevés a sík terep, ezért állóképességi edzésekkel egészíti ki a felkészülését és nem adja fel álmát, ami igazán szimpatikussá teszi. A fiatalember legnagyobb vágya a dobogós helyezés. Kívánom, hogy a kitartása sikert hozzon!